Mindent az egyházzenéről

 

Az eddigi, 2006-ban indult elsődiplomás alap- és mesterképzésen kívül a 2012/13-as tanévtől első képzésként egyciklusú, két szakirányos, öt plusz egy éves művésztanári stúdium is indul, melyen az állam által fizetett (ösztöndíjas) képzésben egyházzenetanár–ének–zenetanári oklevél szerezhető. Ez utóbbi nemcsak szélesebb körű tájékozottságot és nagyobb egzisztenciális biztonságot nyújt, hanem az egyházzenei szolgálat és a tanári munka összeillesztésével kiváló feltételeket biztosít az énekes iskolák munkájába való bekapcsolódásra, új énekes iskolák alakítására is. E rendszer a korai középkorban alakult ki a székesegyházi iskolákban, s ma is kitűnően működik több európai egyházzenei központban (például Bécs, Regensburg, London, Oxford, Cambridge), és három évtizede történt újraindítása óta idehaza is jelentős eredményekkel büszkélkedhet (Budapesti Énekes Iskola, Szent Angéla Iskola stb.).

A nyitott hetet december 14-én, pénteken délután 16 órakor szóbeli tájékoztató, fórum, majd közös éneklés zárja. A részletes program a www.egyhazzene.hu honlapon olvasható.

(S. A.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .