Mindenki fontos


Székely János püspök és Blanckenstein Miklós pasztorális helynök beszámolt arról, hogy a hit évének kezdetéhez közeledve lezajlott az első missziós párok képzése. A cél az volt, hogy felkészítsék az önkénteseket a környezetükben élő családok látogatására. E találkozások lehetőséget adhatnak arra, hogy a családok választ kapjanak a hittel és az egyházzal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre. Az első képzésen mintegy hatvan önkéntes vett részt, akiknek Erdő Péter bíboros most adta át megbízóleveleiket. Ezt követően Kunszabó Zoltán beszélgetett a bíborossal a hit évéről, az új evangelizáció lehetőségeiről és egyházmegyénk pasztorális tervéről.



A szentmisén mondott beszédében a bíboros hangsúlyozta: minden hívő megkapta Krisztustól a missziós küldetést. Hitünk bátor megvallására és mindenki felé való hirdetésére van szükség – mondta. „Nagy lelkipásztori vállalkozásba fogtunk az idén. Az új evangelizációnak át kell járnia egész egyházmegyénket. (…) Örömmel készülünk az egyházmegye családjainak meglátogatására. Olyan munka ez, amelyhez a papságon kívül nagyon sok világi hívőnek, lelkiségi mozgalomnak a részvétele is szükséges. Ismernünk kell a családjainkat. Az egyház nevében és megbízásából fognak hozzájuk érkezni küldötteink. Beszélgetni és imádkozni fognak velük, és kezükbe adnak egy olyan füzetet, amely a közös imádságban és az egyházi ünnepek családi előkészítésében nyújt segítséget. Hatalmas ereje van a hívő családnak, nagyon nehéz időkben is át tudja adni az életet és a hitet nemzedékről nemzedékre. De ehhez szükséges az egész közösség támogatása. Szükséges, hogy a hétköznapi élet dolgaiban is tudjunk egymásról és segítsük egymást. A plébániákon tett látogatásaim igazolják, hogy növekszik az ismeret és a közösségi élet a hívő emberek és családok körében. Ezzel a több évre tervezett szép feladattal együtt örömmel várjuk a nagy és nyilvánvaló eseményeket, találkozásokat is. Most, június 10-én, vasárnap, az Oltáriszentség ünnepén, 16 órakor a Szent István-bazilika előtti téren, vagy augusztus utolsó és szeptember első napjaiban a Sportarénában, ahol a Fokoláre mozgalom tartja nemzetközi találkozóját, a Genfestet. (…) Különös folyamat, bár egyházmegyénkben nagy változásokat nem hozott, a katolikus iskolák és óvodák bővülése. Ha szülők, pedagógusok hiteles, katolikus hitben és szeretetben együttműködve igazi közösséget tudnak kialakítani ezekben az iskolákban vagy hozzájuk kapcsolódva, ezzel is egyházunk élete erősödik, szélesedik párbeszédünk a körülöttünk élő világgal.”




Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .