Merjünk-e a Szentföldre zarándokolni?

Fotó: Vatican News

 

A szentföldi zarándoklat egy életre meghatározó élményt jelent – mondják sokan, akik már felkeresték Jézus életének helyszíneit. Az izraeli–palesztin konfliktus és a közel-keleti helyzet bizonytalansága azonban rengeteg hívőt elriaszt attól, hogy vállalkozzon egy szentföldi útra. A Vatikáni Rádió utánajárt, mennyire megalapozottak a média híradásai nyomán keletkező félelmek. Horváth Zoltánt, a terézvárosi Avilai Szent Teréz-templom plébánosát kérdezte, aki immár több évtizede rendszeresen visszatér Jézus földjére.
„Amikor a Szentföldön vagyunk, átjár bennünket a Jézussal való személyes kapcsolat. Az ott kapott isteni szikra benne marad az emberben, ezért érdemes többször is visszatérni Krisztus földjére – mondta. – A zarándokok letehetik azt a nehéz csomagot, amely a kezüket húzza. Ehhez ki kell nyitniuk a tenyerüket, el kell engedniük azt a csomagot, hogy aztán szabaddá váljon a kezük, és át tudják ölelni Jézust.” A Zoltán atya vezetésével nemrégiben a Szentföldön járt zarándokokat a rádió munkatársa arról kérdezte, hogy mit jelentett számukra az utazás.
„Felemelő megélni azt, hogy ott lehetek, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesült, ahol működött, és ahol a feltámadása megtörtént. Csodálatos bejárni, megérinteni ezeket a helyeket, illetve felkeresni azokat a helyszíneket, ahol magyar emlékek vannak, s megélni azt, hogy nemcsak katolikus vagyok, hanem magyar is. Számomra a magyarságom megerősítése is volt ez az út.”
Az Amerikai Egyesült Államok május 14-én áthelyezte nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Giacinto-Boulos Marcuzzo püspök, a latin patriarkátus helynöke a SIR olasz katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozatában arra kérte az érdekelt országok politikai vezetőit, hogy munkálkodjanak a béke megteremtésén.
A sok árny mellett azonban néhány fénysugár is feltűnik Jeruzsálemben: a zarándokok. „Folyamatosan nő a zarándoklatok száma. A fellendülés nyilvánvaló – mutatott rá örömmel a püspök. – Elsősorban Kelet-Európából: Orosz­országból és Ukrajnából, valamint Ázsiából: Vietnamból, Kínából, a Fülöp-szigetekről, Koreából és Japánból érkeznek a zarándokok. Az ideérkező híveknek nincs okuk az aggodalomra, mert a Szentföldön a zarándokokat »érinthetetleneknek« tekintik. Ma sokkal inkább, mint korábban bármikor Jeruzsálemben a béke a zarándokok lába nyomában jár. Nyugodtan gyertek a Szentföldre” – hív mindenkit Jézus földjére Giacinto-Boulos Marcuzzo püspök, a latin patriarkátus helynöke.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .