Megújult az edelényi görögkatolikus óvoda

Fotó: Kaló Attila

 

A kormánytámogatással megvalósult külső-belső felújítás során az épület egészét hőszigetelték, elvégezték a konyha teljes körű gépészeti felújítását és modernizációját, valamint újabb kiszolgálóhelyiségeket alakítottak ki. Az óvoda átadási ünnepsége Tóbiás Lászlóné óvodavezető köszöntőszavaival kezdődött. Ezután a gyerekek műsora következett, amelyben az óvoda védőszentje, az Istenszülő mennybevételének történetét adták elő. Az óvónők a találkozás ünnepének néhány énekével köszöntötték az intézmény védőszentjét.
A felújított épületet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök áldotta meg. „Mint ahogyan Zakeus házának belépésed által üdvöt szereztél, Krisztus Urunk, úgy most is, fölszentelt szolgáid s velük együtt angyalaid bemenetével add békességedet e hajléknak, s kegyelmesen áldd meg azt” – hangzott a szertartás főéneke. A főpásztor közvetlen hangon szólt a gyerekekhez, majd minden dolgozó felelősségére emlékeztetett, hangsúlyozva a példaadás kötelességét. „A megszentelt épület kötelez” – mondta.
A magyarság és a nemzet felemelkedése csak az egyházakkal szoros együttműködésben lehetséges, melynek gyümölcse ma itt is látható – fogalmazott Demeter Zoltán országgyűlési képviselő.
Molnár Oszkár, Edelény polgármestere köszönetét fejezte ki a város egyházi fenntartású intézményeiben végzett áldozatos munkáért, melynek eredményeként a gyerekek minden iskolatípusban és az életben is megállhatják a helyüket. Az egyházmegye számos intézménye képviseltette magát az ünnepségen.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .