„Éltető sodrásban”

Fotó: Lambert Attila

 

A tizenegyedik alkalommal sorra kerülő Házasság Hete idei programjait sajtótájékoztatón mutatták be február 8-án, Budapesten. A keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával február 11. és 18. között megvalósuló rendezvény idei házaspár-arca Fazekas Rita mediátor és Zámbori Soma szinkronszínművész. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
A sajtótájékoztató moderátora, Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a már több mint húsz országban működő nemzetközi Házasság Hete mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a házasságban problémákkal szembesülőknek. Hozzátette, a Házasság Hete idei rendezvénye hazánkban a kormány által kezdeményezett családok éve programjaihoz kapcsolódik.
A sajtótájékoztatón részt vett Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke, Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Török Szabolcs család- és párterapeuta, pszicho­te­ra­peuta szakorvos, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet docense, Herjeczki Kornél, a Házasság Hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója, valamint Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita – a Házasság Hete idei házaspár-arca.
Bíró László püspök hangsúlyozta: fontos, hogy évről évre van egy hét, amikor „nem temetjük, siratjuk, hanem ünnepeljük a házasságot, amely nem a múlt intézménye, hanem a jövőhöz tartozik”. A püspök reméli, hogy a rendezvénysorozat révén társadalmi párbeszéd alakul ki a házasságról, s ez segíti majd a jó házasságban élők megnyílását a társadalom felé, és növeli a társadalom nyitottságát a családok felé.
A főpásztor egy személyes példán keresztül utalt a Házasság Hete arcai által választott idei mottóra: „Éltető sodrásban.” Elmondta, hogy az az ember, akinek tartása van, képes a sodrással szemben is haladni, sokan azonban csak sodródnak az árral. A püspök hozzátette, lényeges, hogy a társadalmi párbeszéd során ne nézzük le azt, aki fájdalmas sebeket hordoz, akinek nem sikerült a házassága. Szabaddá kell válnunk az ostoba ideológiáktól is, és az embert a maga teljességében, testi-lelki-szellemi egységében kell a középpontba állítanunk. Az egy létsíkú, ellaposított ember nem talál kapaszkodót, ha valamilyen csapás éri. Bíró László beszéde végén megismételte: a család, a házasság nem a múlthoz tartozik, hanem híd, út, a jövőbe tekintő intézmény.
Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak nemcsak a házasság hetében, hanem egész évben végzik családsegítő, házassággondozó szolgálatukat, és népszerűsítik ezt az alapvető, Istentől való életrendet. „Emberileg nézve a házasság csodálatos, de igen nehéz műfaj. Szabó Lőrinccel szólva »két önzés titkos párbaja«. Gondoljunk csak bele, mi az, amit manapság eltűrünk a másik embertől. A szeretetünk rögtön elmúlik, ha nem úgy táncol, ahogy mi fütyülünk. Ezért szükség van az élő, a minket szerető Isten segítségére, Jézus Krisztus áldására” – mondta Steinbach József. Szólt arról is, hogy a rendezvénysorozat idei házaspár-arca, Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita mediátor a hetet megnyitó vasárnapi istentiszteleten, Veszprémben tanúságot tesz. Az eseményen ott lesznek a Gyö­kös­sy Endre Lelki­gon­do­zói Szolgálat képviselői is.
A hetet lezáró szentmisét a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban Bíró László mutatja be. Fazekas Rita és Zámbori Soma a sajtótájékoztatón egymás közti beszélgetés formájában mondták el gondolataikat. Üzenni szeretnének a fiataloknak és az egyedülállóknak, hogy „jó házasságban élni menő”, „egymást támogatni felemelő”, a házasság Isten ajándéka, a legszentebb kapcsolat, ezért merjenek elköteleződni. (A házaspárral készült interjút az Új Ember február 11-i számában olvashatják – a szerk.)
Török Szabolcs család- és párterapeuta rámutatott, hogy növekszik az igény a párkapcsolatok minőségének javítására, és egyre kevésbé szégyellni való, ha egy pár terapeuta segítségét is igénybe veszi a kapcsolat jobbítása érdekében. Török Szabolcs hangsúlyozta, a párkapcsolatunkkal való tudatos foglalkozás saját személyiségfejlődésünket is segíti: a kapcsolatainkban gyógyulunk. Másrészt sokan úgy gondolják, a kapcsolatuk változásának egyik eredménye lehet gyermekeik harmonikus személyiségfejlődése is. A szakember arról is beszélt, hogy az utóbbi időben nőtt a prevenció iránti igény is, példaként az első gyermek születésére felkészítő csoportos programok népszerűségét említette.
Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: reménykedőbb, optimistább társadalmi hangulatot jelez, hogy 2016-ban – húsz év után – megdőlt a csökkenő házasságkötési trend: ötvenezer pár kötött házasságot, és ez a szám 2017-ben sem csökkent.
Herjeczki Kornél, a Házasság Hete mozgalom országos koordinátora elmondta, a hazai programsorozat eredményes, 2016-hoz képest tavaly negyvenkét százalékkal több helyi kezdeményezéssel kapcsolódtak be az országos programba. „Úgy érezzük, mi is hozzájárulhattunk a házasságkötések számának növekedéséhez” – mondta, hozzátéve: küldetésünk nehezebbik része azonban most jön, ugyanis nem elég a nagy döntés, az „igen”, a kérdés az, hogy mitől lehet tartós és jó a házasság. Fejlődnünk kell a párkapcsolati képességekben, a konfliktuskezelésben. A házas­kap­cso­lat erősítéséhez sok apró döntésre van szükség, és főként arra, hogy többször és sokszínűbben legyünk képesek kifejezni a házastársunk iránti szeretetünket.

A Házasság Hete programjairól a www.­hazas­sag­hete.hu oldalon tájékozódhatnak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .