Megelőzés és kontroll

Fotó: Vermes Tibor

 

Az orvosmisszió, melynek ez volt a 28. útja, korábban már végzett prevenciós szűrést a településen, így a mostani alkalommal a gyermekek esetében a korábban megállapított egészségügyi problémák kontrollvizsgálatára került sor, valamint azoknak a gyerekeknek a szűrésére, akik első alkalommal vettek részt a megelőző vizsgálatokon, illetve valamilyen új panaszuk jelentkezett. A két nap során több mint nyolcvan gyermek és csaknem száz felnőtt érkezett a meghirdetett ingyenes vizsgálatokra. A már megszokott fogászati, ortopédiai és szemészeti rendelés mellett most első alkalommal bőrgyógyászati szűrést is végeztek.
A vérnyomás-, vércukor- és EKG-vizsgálatokon túl sok felnőtt is élt ezzel a lehetőséggel. A hölgyek esetében a nőgyógyászati vizsgálat és a rákszűrés is elérhető volt, amit a negyven női páciens közül 29-en kértek. Több kismama és néhány fiatal lány is élt a nőgyógyászati tanácsadás lehetőségével.
A szűrések mellett most is számos gyógyászati segédeszközt adományozott a szeretetszolgálat, és 27 szemüveg, illetve 35 talpbetét is gazdára talált.
A szűrések fontossága sajnos most is beigazolódott, hiszen ismét számos kirívó esettel találkoztak a misszió orvosai. Nagyon magas vércukorszint és szinte mérhetetlen vérnyomásérték is előfordult, illetve több olyan bőrgyógyászati problémára is fény derült, amelyek esetében súlyos, tumoros elváltozást hosszú idő óta egyszerű sebként kezeltek, eredménytelenül.

*

Két éve végzi egészségügyi vizsgálatait Kárpátalján a Katolikus Karitász orvosmissziója – mondta el Écsy Gábor, a karitász országos igazgatója október 28-án az M1 csatornán. Malkovits Márta, a misszió fogorvosa úgy fogalmazott: Kárpátalján az egész­ségügyi szűrés nem létezett, az emberek csak akkor mentek el orvoshoz, ha már betegek voltak. Ezért a prevenciós vizsgálatok kiemelten fontosak a térségben. Kezdetben a gyerekeknek biztosítottak szemészeti, ortopédiai és fogászati vizsgálatokat és eszközöket, de a gyermekek által sikerült bevonni a vizsgálatokba a nőket, így már nőgyógyászati szűréssel is foglalkoznak.

Forrás: Katolikus Karitász; MTI

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .