„Máriával, Jézus anyjával”


Urbán Erik
megbízott csíksomlyói házfőnök, templomigazgató az ünnep alkalmából felhívással fordult a zarándokokhoz, melyben többek közt a következőket mondja: „Csíksomlyó a zarándoklat, az Istennel való találkozás és az imádság szent helye, ahol a keresztények mindig az élő Isten kezdeményező szeretetét ismerik fel. Olyan az üdvösség helyszíneivel találkozni, mint megérinteni a velünk levő Isten történetét. A hit nem mítosz. Valós történelem, amelynek nyomait kezünkkel érinthetjük: a számtalan hálatábla és a zarándokok szüntelen érkezése ezt bizonyítja. Ezért zarándokolnak Csíksomlyóra több évszázada az emberek. Ennek a találkozásnak a segítői akarunk lenni mi, ferencesek ma is, amikor őrizzük a csíksomlyói kegyhely, valamint a hit tisztaságát.

Csíksomlyó ugyanaz, mint aminek az ősök építették, a búcsú, aminek az ősök fogadták: hálaadás a Boldogságos Szűzanyának az évszázados oltalomért, hogy katolikus hitünkben megmaradhattunk, és kegyelemkérés a viharfelhős jövőre. »Sohasem lehetett hallani, hogy valakit magára hagyott volna« – imádkozzuk. Ilyen lelkülettel várjuk az idei évben is a zarándok testvéreket a pünkösdszombati nagybúcsúra.” Az Erdélyi főegyházmegye számos más egyházmegyével egyetemben az idei esztendőt a misszió évének nyilvánította.

A Misszió Tours utazási iroda Boldogasszony-zarándokvonata szállítja Erdélybe a czẹstochowai Fekete Madonna-kegykép másolatát. A zarándokok szombaton ünnepélyes keretek között vonulnak fel a hegynyeregbe a Madonna-képpel, s ott adják át az erdélyi ferenceseknek, illetve a csíksomlyói kegyhelynek, a következő jelmondat szellemében: „Lelki megújulásunkért! Összetartozásunkért!” Orbán Szabolcs, az erdélyi magyar ferencesek tartományfőnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: „Hiszem, hogy a két kegyhely kincsének ilyen jellegű megosztása egyszerre szolgálja kegyhelyeink kapcsolatának erősödését, a pálos rend és az erdélyi ferences rendtartomány közötti viszony épülését, de egyben a lengyel és a magyar nép történelmi s jelenkori kapcsolatának szimbóluma is lehet.”

A tervek szerint a csíksomlyói Madonna-szobor másolatát jövőre viszi a Fekete Madonna-zarándokvonat Czẹstochowába. Az idei, néhány hét múlva lengyel földre induló vonat egy háromméteres díszkutat visz magával, amelynek középpontjában a pálos rendet alapító Boldog Özséb szobra áll, amely a czẹstochowai kolostorba kerül.
 
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .