Márianosztrai zarándoklat – meglepetéssel

A csapat a Pilis és a Börzsöny tájain gyalogol Márianosztrára. – Az idei zarándoklaton megtapasztalhatod a lemondás értelmét, a világtól való elszakadást és a csendet, amely Istenre tesz nyitottá – folytatják a meghívólevélben a szervezők. – A Pilis megszentelt tájain haladva gondolataink visszaszállnak a régen élt remetékhez, akik mindenről lemondtak, elvonultak a világtól, hogy csak Istenre koncentráljanak. Nekik ez volt az útjuk. Neked mi az utad? Hogyan tudsz Istenre figyelni a világ zaja közepette? A közösség megtartó erejét is megtapasztalhatod a zarándoklaton – olvashatjuk a levélben a buzdító szavakat. – A közösségalkotás „művészei” a szerzetesek, akik a közösségi életformát választották. Közülük különösen is fontosak számunkra a pálosok, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, akik éppen ezeken a tájakon jártak előttünk, és akiknek kolostora ma is áll Márianosztrán. Három napig kövessük együtt a régi pilisi remeték példáját, vagy a Márianosztrán még most is élő pálosokat! Sokat kaphatunk tőlük, és közben mi is sokat adhatunk egymásnak, a beszélgetésekben, a segítésekben, a közös imákban vagy a néma egymás mellett haladásban. Jöjj, és kövess! – mondta Jézus. Gyertek, kövessük együtt Jézust! – ezekkel a szavakkal szólít meg minden fiatalt a márianosztrai levél.

(További tudnivalók a marianosztra. zarandoklat.hu honlapon olvashatók.)