A magyar kápolna miserendje Rómában

Fotó: Bókay László

 

2017-ben hozzávetőlegesen ezerkétszáz hívő vett részt ezeken a szentmiséken. Két alkalommal Erdő Péter bíboros, két alkalommal érsek, illetve püspök vezette a konceleb­ráci­ót. Egész évben összesen százhetvennyolc pap koncelebrált a miséző pappal. 2018-ban is minden kedden reggel 8 órakor lesz magyar szentmise a kápolnában. A csoportokat az italia­mis­sio­hu@gmail.com e-mail-címen kérjük bejelenteni, hogy biztosítani lehessen a részvételüket. Felszentelt papoknak és szerzeteseknek minden szentmisén lehetőségük van a konceleb­rálásra. A liturgikus ruhákat a sekrestyében lehet felölteni, ahová legalább tíz perccel a szentmise kezdete előtt érdemes megérkezni.
A Szent Péter-bazilikát 7 órakor nyitják. A térről az ellenőrzőkapukon keresztül lehet bejutni a bazilikába. A szentmisére érkezőket általában együtt szokták leengedni a kápolnához. A gyülekező tehát a bazilikában van, ha szemben állunk a baldachinos oltárral, akkor attól balra, a grottákba vezető lépcsők előtt. Ha az oltár előtti rész le van zárva, akkor bal oldalon, a sekrestyébe vezető folyosó előtti területen lehet gyülekezni. Minden, Rómába zarándokló magyart szeretettel várunk ezekre a szentmisékre.
Szerda kivételével a hét más napjain is lehet misézni a magyar kápolnában, amelyet előzetesen le kell foglalni. Időpontok: 7.15 óra és 8 óra.
A foglalásban szükség esetén szívesen segítséget nyújtok.

olaszországi magyar főlelkész

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .