Madridban lesz a következő taizéi találkozó

Fotó: Vatican News

 

A Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában Szabó Máté hitoktató és Geiszelhardt Sára teológushallgató számolt be a rendezvényről. A magyar fiatalok elmondták, a bázeli találkozó napjaiban a nagy létszám miatt három országban szállásolták el a zarándokokat.
„Nagy örömmel fogadtuk, hogy idén lesznek regionális találkozók is Magyarország szomszédságában: áprilisban Ukrajnában, októberben pedig Grazban, Ausztriában tartanak majd egy-egy kisebb találkozót” – árulta el Szabó Máté. A taizéi találkozók jelentőségéről Geiszelhardt Sára a következőket mondta: „Ezeken az alkalmakon fontos, hogy a fiatalok és a vendéglátók is megtapasztalják, mekkora ereje van a közös imádságnak. Több helyszínen több ezren ugyanazzal a szándékkal imádkozták ugyanazokat az imákat, amelyekbe az anyaorszá­gokban is ezrével kapcsolódtak be a hívők. Ez olyan ereje az Egyháznak, amit újra és újra megélhetünk és felfedezhetünk. Ez az, ami a következő esztendőkre reményt adhat a fiataloknak és az egész Egyháznak.”
Az európai taizéi találkozót december 28. és január 1. között rendezték meg. A „Bizalom zarándoklata a földön” kezdeményezést Roger testvér, a Taizéi közösség alapítója indította el az 1970-es években.
Idén negyvenedik alkalommal tartották meg az immár hagyománnyá vált találkozót. A svájci városba húszezer fiatal érkezett, akiket Svájcban, Németországban és Francia­országban szállásoltak el családoknál. Ötezer lengyel, két és fél ezer ukrán hívő érkezett az eseményre, és olasz, német, francia fiatalok is nagy számban voltak jelen a programon. Magyarországról közel négyszázan utaztak a svájci városba, és a határon túlról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is érkeztek fiatalok – tájékoztatta a Vatikáni Rádiót András testvér, aki tizennégy éve Taizében él az ökumenikus közösség tagjaként, és maga is jelen volt a találkozón a magyar fiatalokkal.
A résztvevők a délelőttöket a fogadó egyházközségekben töltötték, ahol más országok fiataljaival és a helyiekkel közösen imádkoztak, és kisebb csoportokban beszélgettek bibliai szövegrészletekről, illetve Alois testvér, a Taizéi közösség elöljárója 2018-as javaslatairól. Délben Bázelben, a városközpont különböző templomaiban gyűltek össze a fiatalok közös imára. Délutánonként választható műhely­foglalkozásokon vehettek részt, esténként pedig egy nagy sport-, illetve kiállítási központban várták őket különböző programokkal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .