Lehet ma is tisztán és becsületesen élni

Világszerte több mint egymilliárd ember vallja magát római katolikusnak, szerzetesi fogadalmat azonban csak kevesen tesznek. A szétszórattatás előtt Magyarországon igen szép számban teremtek a szalézi hivatások, és közülük sokan mentek távoli missziókba. Napjainkban megváltozott a helyzet: missziós területté vált Európa és benne Magyarország is, és hálásak vagyunk, hogy Don Bosco rendjének általános elöljárója misszionáriusokkal erősítette meg a magyar szaléziak fogyatkozó sorait. A szentmisét P. Havasi József szalézi tartományfőnök együtt mutatta be rendtársaival, amelyen több mint hatszáz hívő vett részt a szalézi plébániákról és intézményekből az egész országból. Először Quadros Lytton Indiából és Nguyen Hai Ly Jakab Vietnamból újította meg ideiglenes fogadalmát, majd Pham Quoc Thai Hung Savio Domonkos és Tran Dinh Biet Pál vietnami, illetve Salagala Rajesh indiai misszionárius tett szerzetesi örökfogadalmat. Mindannyian tettre kész, kedves, tehetséges fiatalok, akiknek derűs mosolya új színt hozott a magyar tartományba. Misszionáriusi létük első próbaköve volt, hogy igen nehéz nyelvünket minél jobban megismerjék és elsajátítsák. Mindenhol nagy szeretettel fogadták és segítették őket, így a kezdeti nehézségeken túljutva mostanra már fennakadás nélkül teljesíthetik hivatásukat. A tartományfőnök elsősorban azt köszönte meg a fogadalmat tevőknek, hogy több ezer kilométer távolságból eljöttek Magyarországra, hogy Bosco Szent János követőiként a magyar fiatalokat szolgálják és neveljék. Havasi József hangsúlyozta: ők az élő bizonyítéka annak, hogy lehet ma is tisztán, becsületesen, Istennek szentelve élni. Azt kívánta nekik, hogy életük legyen mindig boldog, és éljenek abban a tudatban, hogy velük van az Isten. „Don Bosco atyánk azt mondta, hogy hintóval nem lehet a mennyországba jutni – tette hozzá Havasi atya. – A szerzetesi élet nagyon szép, de tele van megpróbáltatással: le kell mondani önmagunkról és minden másról, hogy elnyerjük Isten országát. Most elkötelezitek magatokat Istennek: legyen úgy, ahogy kimondtátok…” Havasi József atya elmondta, hamarosan nyugalomba vonul, és úgy érzi, ez a nap szép lezárása volt tizennyolc évi tartományfőnökségének. Ábrahám Béla tartományi vikárius felolvasta Albert Van Hecke atya köszöntőlevelét, aki tizenkét évig volt regionális elöljáró, novembertől pedig a Magyar Szalézi Tartomány új tartományfőnöke lesz. „Köszönetet mondok Istennek a szerzetesi élet nagy kegyelméért. Megköszönöm nektek, hogy igent mondtatok hívására. Arra kérem szeretett atyánkat, Don Boscót, aki nagy szívvel viseltetett a fiatalok iránt, hogy kísérjen el benneteket, és töltse be szíveteket az a lelkiség, amely őt is jellemezte” – írta levelében don Hecke. A közös ünneplésből a fiatalok sem maradtak ki: pénteken, a búcsú előestéjén mintegy ötvenen együtt imádkozva a fogadalmat tevőkkel, gyalogosan elzarándokoltak Nyergesújfaluról Péliföldszentkeresztre, a szentmise után pedig a szombathelyi, nyergesújfalui és kazincbarcikai fiatalok vidám műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .