Lehet a sírig szeretni, avagy randevú egy életen át
Fotó: Lambert Attila

 

Az esemény moderátora Novotny Zoltán sportriporter, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke volt. Felszólalt Herjeczki Kornél, a Házasság Hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója, Pethesné Dávid Beáta egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, Székely János szombathelyi megyéspüspök, Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke, valamint a rendezvény idei nagykövetei, Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár.
A Házasság Hete kezdeményezés Angliából indult, s ma már több mint húsz országban van jelen. A keresztény egyházak minden évben a civil szervezetekkel karöltve rendezik meg az egyhetes programsorozatot, amelynek időpontja ebben az esztendőben február 10. és 17. közé esett. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság és a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal küzdőknek. 2013 óta a központi események fővédnöke Her­czegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. Idén a nyitó istentiszteletet február 10-én a noszvaji református templomban, a záró szentmisét pedig február 17-én a budapest-belvárosi Nagyboldog­asszony-főplébánia-templomban tartották.
Herjeczki Kornél a sajtótájékoztatón elmondta: a kormány az utóbbi időben számos olyan intézkedést hozott, amelyek kedvezően érintették a családokat. Emellett pedig minden bizonnyal a Házasság Hete üzenete is hatott a társadalomra az elmúlt évek során, hiszen 2010 és 2016 között másfélszer több házasság köttetett, mint az azt megelőző időszakban. A mozgalom országos koordinátora hangsúlyozta, az ember vágyik az elfogadó, szeretetteljes közösségre, s a boldog családi élet ezt biztosítja a szülők és a gyermekek számára egyaránt. Hozzátette, mindez még az emberek egészségére is jótékony hatással van.
Pethesné Dávid Beáta az elmúlt évtizedek társadalmi változásairól és azok következményeiről beszélt. Mint mondta, az 1900-as évek elején a mainál sokkal kevesebb gyermek érte el úgy a 18. életévét, hogy még mindkét szülője élt. Manapság egyáltalán nem ritka, hogy a felnőttkor küszöbéhez érve valakinek még a nagyszülei is élnek. Ebből az is következik, hogy napjainkban a házasságok sokkal tovább tartanak, mint korábban. Erre készülni kell, és a kapcsolatokat ápolni, gondozni.
Székely János szombathelyi megyéspüspök a szülei példájáról beszélt a sajtótájékoztatón. Elmesélte, gyermekkorának egyik legmeghatározóbb élménye az volt, hogy édesanyja és édesapja szerették egymást, és kapcsolatuk rá is kisugárzott, boldog gyermekéveket kapott tőlük. Hozzátette: ez lehet a szülők legnagyobb ajándéka a gyermekeiknek. Szülei példája nyomán a püspök megjegyezte: lehetséges egy életen át szeretni a házastársat, és családban élni jó, hiszen Isten erre teremtette az embert.
Kondor Péter evangélikus püspök hangsúlyozta, bár a mai világ nem kedvez az elköteleződés vállalásának, mégis tudjuk, hogy a házasság Isten ajándéka. A Házasság Hete alkalmas arra is, hogy figyelmeztessen: mernünk kell megmenteni a házasságot.
Gorove László és Kriszta a sajtótájékoztatón mosolyogva számolt be arról, hogy öt gyermeküktől már tizenkét unokájuk született. A házaspár a Családok Jézusban közösség vezetőiként évtizedek óta jegyespárokat készít fel a házasságra. A hozzájuk járó párok közül csupán ötszázaléknyian váltak el, ami igen jó aránynak mondható, szemben az ötven százalékot is meghaladó országos átlaggal. Saját tapasztalatuk alapján minden házaspárnak azt javasolják, hogy hetente egy estére, havonta egy napra, és ha lehet, akkor évente néhány pár napra a gyerekek nélkül szervezzenek maguknak randevút, mert a tartós párkapcsolat kulcsa, hogy a két fél odafigyeljen egymásra. A közös program lehet akár egy séta kettesben, vagy bármi más is. Elmesélték, velük az is előfordult, hogy egy kórház kertjében beszélgettek, padon ülve. Krisztának ugyan­is egyik gyermeküket várva be kellett mennie a szülészetre. Mivel már hónapokkal korábban eltervezték, hogy aznap együtt töltenek néhány órát, így lesétált a kórházkertbe, hogy találkozzon a férjével.

(A házaspárral készült beszélgetést az Új Ember hetilap február 10-i számában olvashatják.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..