„Vedd és olvasd…”

Az Új Ember a 79. Ünnepi Könyvhéten – Aki könyvet ír vagy könyvet ad ki, valamilyen üzenetet hordoz magában, amelyről úgy véli, meg kell osztania másokkal. Olyan belső késztetés ez, amelynek nemegyszer szinte magányos harcosként igyekeznek eleget tenni a kinyomtatásra szánt gondolatok közvetítői, mások viszont egy-egy műhely munkája nyomán lehetnek részesei az általuk fontosnak ítélt kötetek létrehozásának.

Keresztény szellemiségű kiadók seregszemléje

Megnyílt a XVI. Szent István Könyvhét – Az évek során hagyománnyá vált, hogy májusban egy hétig könyvsátrak népesítik be a budapesti Ferenciek terét. Az idén százhatvan éves Szent István Társulat szervezésében 1993 óta minden év tavaszán ezen a hangulatos belvárosi helyen rendezik meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók legrangosabb seregszemléjét, a Szent István Könyvhetet.

Létkérdések

A cannes-i filmfesztivál ökumenikus szemmel – Múlt szerdán, május 15-én kezdődött a 61. cannes-i filmfesztivál. A világ egyik legnagyobb presztízsű filmes rendezvényére egy magyar alkotás is bejutott, Mundruczó Kornél Delta című műve, amellyel a rendező itthon elnyerte az Arany Orsó-díjat. A Cannes-i Arany Pálmáért – amelyet május 25-én Robert de Niro nyújt át – huszonkét film verseng.

Fesztivál haladóknak és ínyenceknek

Bartók+szlávok Miskolcon – Itt a nyolcadik Bartók+… – Verdi, Puccini, Mozart, Csajkovszkij, a bel canto, a verista és a francia szerzők után idén június 11. és 22. között szláv (cseh, orosz és lengyel) komponisták „társulnak” a miskolci nemzetközi operafesztiválon.

Nézőtér: Nézd, ez a csend

„Íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása” (I. Kir 19, 11-13)