In memoriam Sánta Ferenc: (1927–2008)

Mit kezdhet önmagával az ember a létezés tengelyében? A történelem sötét bozótjában miféle eszmék és erkölcsi magatartás szolgálatába állhat? Ezt kereste minden művében Sánta Ferenc, a protestáns etika szikárságával áthatottan.

Haydn-év – sok szakrális zenével

A nagy zeneszerző halálának kétszázadik évfordulója jövőre lesz, de már május végén vázolták Bécsben zenei programját. Ebben jelentős teret kap Joseph Haydn egyházi zenéje. Ez természetes, hiszen amint Thomas Dolezal, a Szent István-dóm zenei vezetője mondta: Haydn életművét még Mozarténál is jobban áthatotta az egyházi zenekultúra.

Kortársunk-e a művészet?

Varga Mátyás bencés válaszkeresései – Egy műalkotás többet mondhat Istenről, mint sok elvont ismeret, világosabbá teheti az értelem számára az evangéliumi tanítást, és azt úgy képes bemutatni, mint ami hozzátartozik az élethez.

Száraz ima

Találkozás mint belső tükörbe meredő arc
Találkozása kérdezővel hasított lombkoronák
Csöndje frissen nyírt füvek illata az esti enyhület
Csöndje ahogy a tárgyaim várakozása befelé húz

Missziós koncertek a város tetején

Soul&Gospel Fesztivál a Westendben – Mi lehet a közös egy közel száztagú kórusban, Magyarország legjobb a cappella négyesében, az egyik televíziós tehetségkutatóban nagy sikereket elért fiatal hölgyben és egy brit rockzenekarban?

A jelhiánytól a hiánytalan teljességig

A hetven éve elhunyt Dsida Jenő emlékére

(…) Légy könnyű sziromkönnyű – dal – ugyan miért volnál nehéz?
az élet percei akár hattyuszárnyról a vízhab elperegnek
terhed hajítsd útfélre – mindent megnyer ki mindent elveszít
és angyal oszt kalácsot a sírástól csukló gyermekeknek