„A meggyet, a mézet, a hársfavirágot”

A Sík Sándor munkásságával – közte természetesen a verseivel – foglalkozó esztéták még nem elemezték a Bocsásd meg című versét abból a szempontból, hogy bocsánatkérése – egy pap költőtől szokatlan módon – ezúttal nem az őszinte bűnbánat jele, hanem inkább olyan megengedhető, sőt kívánatos költői fogás, mely alkalmat teremtett világunk minden szépségének a felmutatására. A vers így kezdődik: Bocsásd meg énnekem, Uram, / Hogy jobban szerettem nálad / A meggyet, a mézet, a hársfavirágot…

Küzdés a félelemmel

Beszélgetés Renée Fleminggel – Amikor Renée Fleming énekel, felkel a nap – lelkesedett Sir Georg Solti, a Münchener Tageszeitung pedig legújabb szólóalbuma megjelenésekor a „világ legszebb hangjaként” méltatta az amerikai szopránt, aki valóban rendkívüli, bársonyos hanganyaggal, kiváló muzikalitással, technikával és stílusérzékkel rendelkezik.

Bezárult a kör

Wagner Ringje a Művészetek Palotájában – Christian Martin Fuchs dramaturg szerint a Ring „végtől a kezdetig” ívelő zenedráma, Wagner „katasztrófáról és megbékélésről szóló látomása”, amely egyszerre története forradalomnak, visszatérésnek, modernitásnak és szerelemnek.