Szentség
A szentség annyi, mint tekintetünk
a magasba emelni,
a szentség közelség az Atyához,
aki a mennyekben van.
A szentség annyi, mint tekintetünk
a magasba emelni,
a szentség közelség az Atyához,
aki a mennyekben van.
Nyári beszélgetés Michael Schadéval – A negyvennégy éves genfi születésű tenor Németországban és Kanadában tanult. Már diákkorában gyakran állt a New York-i Curtis Institute of Music színpadán.
Szűz Mária tiszteletére, akik ide jöttetek
Szűz Mária szép fejére szép koszorút kössetek
Szűz Mária mennynek gyöngye, add áldásod híveidre
Drágalátos szent kezeddel ölelj minket kebledre.
Első szent királyunk csak daliás termetű és zengő bariton vagy basszus hangú lehetett. Legalábbis így képzelte az a kis gimnazista, aki egykor, a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház diákelőadásán alig várta, hogy szétmenjen a függöny.
„Aki Istenről beszél, az az egész valóság teremtő eredetéről beszél” – olvasom Wolfhart Pannenberg professzor Teológia és filozófia című könyve elején. A kötet egyik alapvető mondanivalója ez. A bölcselet és keresztény teológia kölcsönhatását tárgyalja ez a kötet. Ez a viszony feszültségekkel teljes volt ugyan, de mindkét tudomány számára termékenyítő.
A hispán (spanyol) származású Szent Lőrinc halálát az egyház (vélt) vagyona okozta… A legenda szerint II. Sixtus vértanúsága előtt pár nappal diakónusára, Lőrincre bízta az egyházi vagyont. Valerianus császár a keresztények felkutatásával és elfogásával megbízott katonái pedig a kincset keresvén Lőrincet vádolták annak elrejtésével. S nem is ok nélkül: Lőrinc az egyház minden vagyonát szétosztotta a szegények között, és őket – mint az egyház kincseit – vitte a bíró elé.
Püski Sándorra emlékezünk – Kilencvennyolc éves korában elhunyt Püski Sándor. 1938-ban nyitotta meg első könyvesboltját, majd megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót… – Hetven éven át tartó áldozatos – kalandoktól, kudarcoktól és megpróbáltatásoktól sem mentes – munka vette ezzel kezdetét.
Életmű-kiállítás Zebegényben – Először látható Magyarországon átfogó tárlat a négy évvel ezelőtt Párizsban elhunyt festőművész, André Mészáros munkáiból.