Isten mozdulatát követve

Kisléghi Nagy Ádám a találkozóról – A nemzetközi művészvilág képviselői és XVI. Benedek pápa találkozóján Magyarországot Kisléghi Nagy Ádám festőművész képviselte. ‒ A találkozó fontos üzenete volt: meg kell fogalmazni, mi a művészek felelőssége és hivatása ‒ mondta a találkozó után a magyar festő.

Az alkotás: út a végtelen felé

Művészek látogatása a pápánál – „Legyetek a reménység tanúi az emberiség számára! Félelem nélkül forduljatok a végtelen szépség forrásához, Istenhez!”– mondta XVI. Benedek pápa november 21-én a Sixtus-kápolnát megtöltő kétszázhatvan művésznek, akik között mindössze harmincan érkeztek Olaszországon kívülről. Az eseményt a Sixtus-kápolna kórusának éneke kísérte Palestrina dallamaival.XVI. Benedek felidézte, hogy II. János Pál tíz évvel ezelőtt intézett levelet a művészekhez, negyedszázada pedig Boldog Angelico festőt a művészek védőszentjévé nyilvánította.

Márton-nap a múzeumi éjszakában

November 14-én hagyományteremtő szándékkal rendezte meg harminc fővárosi és negyvenhét vidéki közgyűjtemény a Múzeumok Őszi Éjszakáját. A már ismert múzeumi éjszakára évről évre a Keresztelő János, népies nevén Szent Iván emléknapja utáni hétvégén kerül sor.

Nézőtér: Függőben

Visky András: Alkoholisták – Hogy lehet ilyen mélyre jutni? – kérdik olykor felül járó népek, ha megtört életű embert látnak az utcán, valahol ott lent, mondjuk a flaszteren. Pedig – ha igazán jól belegondolunk – ki sem kell tennünk a lábunkat hazulról: ha magunkba tekintünk, mélyre juthatunk mi is, valamennyien, olyan kavargásba, melyben kétségeink, fájdalmaink, feldolgozatlan életanyagaink és megválaszol(hat)atlan kérdéseink közt forogva már azt is csak sejtjük, hol a lent és hol a fent. Mintha részegen szédülnénk, s ha befelé zuhanunk, nem tudjuk, ki az, aki megtart, ha megtart.

Elment az utolsó pannon

Tüskés Tibor halálára – A hazai irodalom egyik legláttatóbb és leghitelesebb krónikását, irodalomtörténészét és szerkesztő egyéniségét veszítettük el Tüskés Tibor halálával. Még fülemben cseng idei március végi előadása a Szent István Társulat dísztermében kedvelt prózaírójáról, Kodolányi Jánosról, amelynél tömörebb és jobb irodalmi előadás aligha hallható napjainkban.

A kortárs kultúra apostolai a pápánál

A Kultúra Pápai Tanácsa szervezésében november 21-én a nemzetközi művészvilág jeles képviselőivel találkozott XVI. Benedek a vatikáni Sixtus-kápolnában. Hazánkat Kisléghi Nagy Ádám festőművész képviselte, akit még kiutazása előtt kérdeztünk a meghívásról és arról, hogyan készült e különleges alkalomra.