Székely Krisztus-keresztek Veszprémben

Székelyföldről gyűjtött és restaurált feszületek, népi Krisztus-ábrázolások fogadják a vendégeket Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva nyílt kiállítás nemrég Székely Krisztus címmel.

Templomkertek

Ha hazánk templomtérképén például Szabó Zoltán Szerelmetes földrajzának lelkületével tekintünk végig, bizonyára felsejlik bennünk is egy-egy emlékkép, mikor „a templom úgy állt a dombon, az idő úgy fordult, a nap úgy hanyatlott le”, hogy a táj olyképp mutatta meg magát, „mintha éppen e pillanatot és helyet találta volna alkalmasnak arra, hogy önmagáról vallomást tegyen”.

Liliom legendája a Práterben

Molnár Ferenc Bécsben – Ami a Szózattal nem sikerült Vörösmartynak, a Himnusszal Kölcseynek vagy a Bánk bánnal Katonának, az könnyed eleganciával egy csapásra sikerült Molnár Ferencnek: világhírnévre vinni a magyar nyelvet. Igaz, ez főként a világirodalom egyik legszebb ifjúsági regényére, A Pál utcai fiúkra vonatkozik, továbbá színpadi műveire, melyeket több mint ötven nyelvre fordítottak le.

Az alkony szőnyegén

Alkonyatkor álldogáltam a bécsi központi temetőben. A művészparcella nyugvóinak síremlékét nézegettem, körben csupa nagyságét. Beethoven obeliszkjét, Johann Strauss beszédes, szoborkompozíciós „kövét”. A Schuberté középtájon áll, álomalakjainak titokzatos könnyedségével, egy fiatalon sírba tért művész annyi ígéretével. A währingi „békesség-udvarban” temették el először, kívánsága szerint Beethoven szomszédságában, aki akkor már több mint másfél esztendeje ott nyugodott. Később mindketten az új temetőbe „költöztek”.

Sopianae fórumának legfontosabb középülete

Hazánkban egyedülálló leletet tártak fel Pécsett – A tíz esztendővel ezelőtt világörökség részévé nyilvánított ókeresztény sírépítmények mellett csak néhány alig ismert emlék tanúskodik a római kori Pécs lakóinak mindennapi életéről. Nemrég azonban nyilvánosságra hozták: a Janus Pannonius Múzeum Tóth Zsolt vezette régészcsoportjának munkája eredményeként előkerült az ókori városközpont talán legjelentősebb épülete, egy háromhajós bazilika.

Szavalófülke

A Gát utca 5. számú ház udvaráról nyílt a szavalófülke. A szavaló ott állt az ajtóban, és élt a jogával. Április 11-e volt, és minden jó érzésű ember tudta, hogy ez egy fontos nap, aki csak teheti, ne maradjon távol ezen a napon, mert sok múlik rajtunk, mindannyiunkon.

Könyvespolcra: Pilinszky és a család

A múlt század egyik legnagyobb költője szemérmesen rejtegette hétköznapjainak élettényeit. Számára a költészet volt az igazán fontos, a zavartalan alkotás esélyét adó csöndet kereste, amely elhallgatás formájában szemléletének is fontos része lett. Már csak ezért is nagyon tanulságosak és izgalmasak azok a levelek, amelyeket unokahúga, Kovács Erika ad közre jórészt ismeretlen fényképek kíséretében. Emellett fölkereste és szóra bírta még élő osztálytársait, akikkel a piaristáknál kötött barátságot.