Alma a komódon
Vers
Egy pillanat alatt érkezett
dédelgettem
tartogattam
raktáromban érlelgettem
egy órát, egy napot, egy hetet
ezután vettem újra elő
és íme beérett
nem kell sok idő
egy gondolatnak
Egy pillanat alatt érkezett
dédelgettem
tartogattam
raktáromban érlelgettem
egy órát, egy napot, egy hetet
ezután vettem újra elő
és íme beérett
nem kell sok idő
egy gondolatnak
N. N. ismét gyönyörű volt.
K. elfelejtett üdvözölni.
P. nem vett észre.
A „reményes” filmszemle előestéjén ültünk le beszélgetni az idei zsűrielnökkel, Bereményi Géza (forgatókönyv)író-rendezővel, aki rövid interjús találkozásunk végén azt is elárulta: egykor jól ismerte lapunkat; Pilinszky János írásait figyelve rendszeres olvasója volt az Új Embernek.
Idén ismét filmre vitték Charlotte Brontë Jane Eyre című regényét. Az angol–amerikai alkotást októbertől játsszák a magyar mozik. Összeszámolni is nehéz, hogy a világirodalom egyik legszebb regényének hányadik filmadaptációja a mostani.
Remény címmel zajlott le a magyar jezsuiták Faludi Ferenc Akadémiájának 15. Nemzetközi Amatőrfilm-szemléje november 10. és 12. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
„A hangulatokban van az örök igazság” – írta feljegyzéseiben Mednyánszky. Ha megnézzük a Virág Judit galériájában kiállított képeket, láthatjuk, hogy tényleg így van.
Kilobban a nappal világa,
egy szárny még átlebeg,
megkoccannak, valcerra várva
a komor fenyőfejek.
Estebéd egy óvárosi étkezdében. Amerikai költők saját verseiket szavalják egy magnószalagról, halk zenei aláfestéssel. Önbizalomtól duzzadó, telt filmszínészi baritonok.