Krisztus jó illatai…

Máriabesnyőn személyesen fogadta az elsőáldozásra érkező gyermekeket és szüleiket Gáspár István plébános a bazilika kertjében május 17-én, húsvét hatodik vasárnapján. A kikeményített, simára vasalt elsőáldozási ruhák hamar lekerültek a vállfákról. Gondos kezek még az utolsó ráncokat is eligazították, elrendezték rajtuk, hogy mire viselőik az oltár elé kerülnek, ne csak az ünnepélyességet, ártatlanságot, szépséget sugallják, hanem a lelküket eltöltő harmóniát is.

A zsúfolásig telt templomban Szent Pál szavaival köszöntötte őket plébánosuk: „Ti vagytok Krisztus jó illata!…” Értük szóltak az áldás hangjai is: „Áldjon meg téged az Úr! És őrizzen meg tégedet!”

A szertartáson több mint húsz harmadik osztályos – köztük sok nemrég keresztelt – leány és fiú vette körül az oltárt. Két éven át – az utolsó évben szüleikkel együtt – készültek a nagy pillanatra, az Oltáriszentség első vételére.
Mint a plébános elmondta, a hittanra járó gyerekek mellett szüleiket is szeretnék megszólítani. Ezért a szülők az elsőáldozást megelőző évben havonkénti felkészítésen vettek részt, hogy biztosítani tudják gyermeküknek az élő keresztény szülői hátteret. A teljes család felkarolásával elérték, hogy évről évre csökken a lemorzsolódó gyerekek száma. A következő év szülői csoportjait már azok az anyukák, apukák vezetik, akik elvégezték az egyéves előkészületet. Figyelmes gesztus, hogy évente egy külön szertartásra, találkozóra hívják vissza az előző év elsőáldozóit. Ilyenkor ismét megünneplik őket, hogy „Krisztus jó illata” tartósan ott maradjon a családok, az emberek között.

A bensőségesen szép és meghitt szertartáson közreműködött a plébánia Bartimeus énekkara és zenekara.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .