A február 13. és 15. közötti hétvégére szervezett programon katolikus és református egyetemisták mintegy hetvenen gyűltek össze Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Brassóból, Budapestről, Debrecenből, Miskolcról, Sárospatakról és persze Szegedről. Pém Imre a miskolci református egyetemi gyülekezetből – többekhez hasonlóan – a szegedi lelkészségek bemutatkozását emelte ki a KELET programjai közül: „A lelkészek előadásai után körbe is járhattuk a helyi egyetemi keresztény élet színhelyeit. Ezáltal sok új ötletet és lelkesedést kaptam és vihetek haza saját közösségembe. Különösen az itteni katolikusok hajléktalanokat látogató csoportjának működése és a napközben is szeretettel befogadó, otthonos klub működése tetszett, valamint a reformátusok által felkarolt Fair Trade, a méltányos kereskedelem ügye.”
A budapesti Műegyetemi Katolikus Közösség tagjaitól pedig mi tanulhattunk sokat. A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészségtől több szempontból eltérő felépítéssel, nagyon hatékonyan működnek, jelentős vonzerővel. Beszélgettünk a tavaly nyáron általuk sikeresen megrendezett első keresztény gólyatáborról is. Az ötlet elindítójával, Daubner Lóránttal és néhány szervezővel gondolkoztunk együtt, hogyan részesülhetnének ebből Szeged és más egyetemi város leendő, keresztény értékrendszer szerint gondolkodó egyetemistái is.
A KELET programjai közül többen a szombati városnézést (dóm, Móra Ferenc Múzeum), valamint az azt követő imádságjárást és kiscsoportos megosztást emelték ki. A kolozsvári lelkészségről Becze Csilla a találkozón tapasztalt megerősítő közösség élményét tartotta fontosnak: „Érezhettük annak az erejét, hogy sokan vagyunk együtt és egyfelé haladunk. Élmény volt megtapasztalni, hogy a megérkezéskor, a nyitó ökumenikus istentiszteleten még kissé megszeppent, többnyire ismeretlen emberek a hétvége folyamán – főként a csapatépítő játékok és a személyes beszélgetések hatására – hamar megtalálták a hangot, mélyebb közösséget egymással és Istennel. Reméljük, ezután már rendszeresen megrendezik ezt az országos találkozót.” Pálfai Zoltán szegedi egyetemi lelkész által a záró szentmisében együtt kérhettük az Urat, erősítsen meg bennünket, hogy – a KELET tapasztalataival is gazdagodva és megerősödve – egyre inkább jelenvalóvá tudjuk tenni Isten országát az egyetemi közegben.