„Csak a jóért érdemes lázadni”

A február 14-i eseményre – amely ezúttal az „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34) mottóval szerveződött – , mintegy kétszáz fiatal gyűlt össze a Latinovits Zoltán Művelődési Házban. Varga Attila, a Boanergész ének- és zenekar vezetője tanításában arra utalt: a mottóban megfogalmazott gondolat az ember legalapvetőbb vágya. Életünk „vonatát” mi magunk választjuk, s mindegy, hogy ki mit mond, a döntéseink alól senki sem fog felmenteni. Isten nem válaszokat akar adni a kérdéseinkre, hanem önmagát kínálja gondjainkban, küzdelmeinkben is. Ő maga a válasz. Szeretni csak szabadon lehet. Az igazi szabadság pedig az, amikor azt akarjuk és azt tesszük, amit kell. Ennek viszont belülről kell fakadnia, mint ahogy a bennünk rejtőző kincseinket is fel kell fedeznünk, hogy rajtunk keresztül Isten tudjon másokra is ráragyogni.

Molnár Attila plébános Gyökössy Bandi bácsit is idézte, aki szerint a fiatalok nem üresek, hanem megtelnek ürességgel. Ezt elkerülendő, követésre érdemes modellt célszerű választaniuk. Istent mindig érdemes követni… A találkozó résztvevőire nagy hatást tett Olofsson Placid bencés szerzetes tanítása. Az „antibolsevista propagandatevékenység” vádjával elítélt, Gulagot megjárt s mérhetetlen vitalitással megáldott, különös humorú atya, akit hetven éve szenteltek pappá, a túlélés aranyszabályairól vallott. Mint mondta: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébbek leszünk. Mint ahogy folyamatosan keresnünk kell az élet apró örömeit, melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. El kell hinnünk, s megmutatnunk, hogy emberibbek vagyunk fogva tartóinknál, és ez a tudat mozgósítja az energiánkat. S akinek van kibe kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.

Placid atya tanúságtételét nagy tapssal köszönték meg a fiatalok, akik a nagykanizsai magvetősökkel együtt áldást énekeltek, és ő is papi áldását adta az ifjakra. Visnyei Katalin nyolcadikos tanítványaival a kaposvári Kolping Család „színeiben” érkezett Balatonszemesre. A fiatal tanárnő nem először vett részt e rendezvényen, s úgy véli: minden lelki program annyit ér, amennyit a rendezvény után megvalósítanak belőle. A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola pedagógusaként nap mint nap száll harcba ezért, ha úgy tetszik, „lázad” a jóért, hiszen az osztályfőnöki órák, a rendszeres beszélgetések, az iskolai és az iskolán kívüli lelki programok, valamint a személyes példaadás mind-mind személyiségalakító tényező.

A találkozó főszervezője, Tóth Mónika lapunknak elmondta: örül, hogy egy lelkes szemesi mag munkájának köszönhetően évről évre létrejöhet a találkozó, amelynek előkészítéséből Dobos Gyula, a helyi plébános is kiveszi a részét, s a település lakói is örömmel készítik erre az alkalomra finomabbnál finomabb süteményeiket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .