Szétnyílt az olló…

Vizi E. Szilveszter erkölcsről és tudományról – Ezzel a címmel tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Vizi E. Szilveszter a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága szervezésében február 14-én, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Székházának kápolnájában.

„Aki nincs ellenünk, az velünk van…”

A kádári egyházpolitika kezdeti lépései – „…Az ellenforradalom először férfiakat vitt harcba, később a nőket akarta megszerezni, ma már a gyermekekre fanyalodik… s tapasztaljuk, hogy nem egy hitoktató, köztük számos új keletű hitoktató hihetetlenül szégyenletes és szemérmetlen lélekmérgezést űz a gyermekek körében” – mondta Kádár János 1957. január 27-én.

Alapítvány a katolikus nevelés jövőjéért

Pro Pedagogia Christiana néven még 1993-ban közhasznú alapítványt hozott létre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelynek célja a hazánkban működő száznyolcvankét katolikus közoktatási intézményben felnövekvő mintegy hatvanhatezer gyermek és fiatal testi, szellemi és lelki fejlődésének előmozdítása.

Felejteni, de nem elfelejteni

Február 25.: a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja – Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.

Eluana halála és az eutanázia

Az olasz közvéleményben nagy hullámokat vetett Eluana Englaro február 9-én bekövetkezett halála. Eluanát huszonkét éves korában, 1992-ben súlyos autóbaleset érte, melynek következtében kómába esett. Azóta mesterségesen táplálták.

Jegyzet

Emlékszem, amikor édesapám sétáink során egyszer szóba hozta, hogy amikor valakivel beszélgetünk vagy az iskolában felelünk, mindig arra kell néznünk, akihez szólunk.