Legalább halogatni akarják

Évtizedeken át úgy állították be a kommunista hatalom ideológusai – akiknek egy része ma szocialista vagy liberális politikusnak nevezi magát –, hogy 1948-ban nagy lépést tettünk a polgári fejlődés útján, amikor hazánkban megszüntették a kötelező iskolai hitoktatást, hiszen a fejlődésben előttünk járó nyugati országokban is választott tantárgy a hittan.

Sem az évet, sem az órát

Régen aludtam olyan mély öntudatlanságban, olyan pihentetőn, mint a beharangozott világvége utáni első napra virradó éjszakán.
December 22-én igazán frissen ébredtem. Mivel lefekvéskor csak ritkásra eresztettem le a redőnyt, így ezúttal szinte teljes világosságra nyílt ki a szemem, mindenesetre – más téli reggelekkel ellentétben – aznap nem kellett felkapcsolnom az éjjeliszekrényen álló kis olvasólámpát. Kicsit röstelltem is, hogy ennyire elengedtem magam, s hagytam, hogy a becikázó első bágyadt fénypászmák keltsenek fel, de könnyen elhessegettem magamtól a gondolatot, mondván, elvégre nem maradtam le semmiről.

Újszülöttmentés a plébániákon is?

A hét kérdése

Az esztendő első napjaiban figyelemmel kísérhetjük egy különleges kezdeményezés sorsát. Kistarcsán december 29-én Bíró László püspök és Katona István egri segédpüspök ünnepi szentmise keretében áldotta meg a plébániatemplom mögött kialakított Élet-kápolnát. Itt egy üvegszekrényben egy kosár található, amelyben névtelenül elhelyezheti újszülöttjét az ilyen tragikus lépésre kényszerülő édesanya. A Szent Péter esernyője elnevezésű program elindítóját, Eőry Ajándok Batthyány-Strattmann László-díjas háziorvost elsőként arról kérdeztük, mikor született meg benne a befogadókosár gondolata.

Az új evangelizáció útjai

Missziós egyház – missziós plébánia

Boldog II. János Pál pápa prófétai szavai szerint minden egyházi erőt és intézményt az új evangelizáció szolgálatába kell állítani, amelynek központja szükségszerűen a plébánia lesz. Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra! Ma inkább azt látjuk, hogy az evangelizáció motorjai a lelkiségi mozgalmak és az új közösségek. Plébániáink gyakran rugalmatlannak tűnnek, megújulásra szorulnak. A valóságban azonban a plébánia sajátos természetéből fakadóan különleges lehetőségekkel rendelkezik.

A csend mindenekfölött…

Róma látta vendégül a taizéi találkozó zarándokait

Ezúttal az olasz fővárosban tartották a taizéi találkozót, melyre hónapok óta készült Róma. Sok plébánia és család nyitotta meg ajtaját az érkező közel negyvenezer fiatal előtt, hogy néhány napon át vendéglátója, kísérője legyen a javarészt Európa országaiból érkező zarándokoknak.

Magam kíváncsian vártam, hogy a turistaforgalmáról híres városban egyáltalán feltűnik-e pár tízezer fiatal jelenléte. Az érkezés napján, december 28-án néhány forgalmasabb közterület hátizsákos, bőröndöket húzó fiatalokkal lett tele. A metrókijáratoknál alig lehetett mozdulni, tömegével várakoztak a zarándokok, akiket táblák, térképek és több nyelven beszélő helyi fiatalok igazítottak útba a szállást adó plébániák, zarándokházak és családi otthonok felé. A karácsony utáni pihenésben szunnyadó város lakói türelemmel viselték az érkező csoportokat, pedig nehezebb volt miattuk villamosra, buszra szállni, hiszen mindenfelé fiatalok igyekeztek batyuikkal a szálláshelyük felé. Az autósoknak sem volt könnyebb dolguk, mert gyakorta az úttestet is elfoglalta a tömeg, de a sztrájkokon és tüntetéseken „edzett” rendőrök folyamatos sípolással és karmozdulatokkal segítettek a helyzeten, nem akadályozva a fiatalok útját, ugyanakkor békésen irányítva a gépkocsik forgalmát.

Középkori templomok megújulása

Van még jó hírünk

Európai uniós forrásból megvalósulhat a szatmári tájegységben található középkori templomok turisztikai célú felújítása. A trianoni határok által elválasztott térség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részén tizenkét, míg a Romániában található Szatmár megyei részén hét templomot érint a fejlesztés.

XII. Piusz pápa megértése felé

Könyvajánló

Hubert Wolf, az 1959-es születésű német pap történész a vatikáni levéltári anyag 1945-ig (illetve 1958-ig) terjedő részének kutathatósága hiányában – mint könyvében hangsúlyozza – nem tartja lehetségesnek, hogy teljes képet lehessen adni a Vatikán és a nemzetiszocializmus kapcsolatáról, illetve hogy történettudományi hitelességgel lehessen szólni XII. Piusz életművéről, pápaságáról.