Köszönet az elkötelezett munkáért

Rékási József 1935-ben született Bácsalmáson. Az iskola első négy osztályában a Miasszonyunkról nevezett kalocsai iskolanővérek tanították, majd a Ciszterci Rend III. Béla Gimnáziumába került Bajára, ott is érettségizett. A Szegedi Tudományegyetem biológia–kémia szakán folytatta tanulmányait, és az egyetemi évek alatt kezdett el foglalkozni az ornitológiával. Szakdolgozatában a madarak táplálkozásbiológiájával és testfelszíni élősködőivel foglalkozott. Tanári munkája mellett folytatta és továbbfejlesztette korábbi kutatásait, valamint megírta doktori disszertációját.


1958-tól a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium biológia–kémia szakos tanára, majd igazgatóhelyettese volt. 1982-től egészen máig a Pannonhalmi Bencés Gimnázium biológiatanára. Sok tanítványa az élmezőnyben végzett a különböző országos középiskolai biológiai tanulmányi versenyeken (OKTV, Kitaibel Pál biológiaverseny, Magyar Mezőgazdasági Múzeum pályázata, Katolikus Középiskolai Főhatóság pályázata). Kiemelkedően eredményes tanári tevékenysége mellett 1986 és 1994 között a Katolikus Középiskolai Főhatóság szakfelügyelője is volt. Ausztráliában és Argentínában tartott előadásokat a madarak tolltetveinek (Mallophaga) témájában megrendezett nemzetközi kongresszusokon. Számos tanulmánya jelent meg hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban, és kutatásai nyomán új állatfajt is neveztek el róla.

Rékási József igazi tudós tanár és nagyszerű pedagógus, aki a tudományos munka szeretetére is nevelte tanítványait. Rékási József felkészítő munkájának köszönhetően a Pannonhalmi Bencés Gimnázium a biológiaérettségi dolgozatok pontszámai alapján az ország első tizenkét középiskolája között foglal helyet. Pannonhalmán az érettségizők harmada-negyede választja a biológiát érettségi tárgynak. Rékási József tanítványai közül már eddig is sokan kerültek be különböző felsőoktatási intézmények orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti, állatorvosi és erdőmérnöki karaira, illetve különböző természettudományi szakokra. A szakma mellett a természet szeretetére és annak védelmére neveli diákjait. Madárgyűrűző szakkört is vezet, diákjaival térképet rajzoltat a költöző madarak visszatéréséről. Kiváló szakemberekké vált tanítványainak egész sora gondol vissza hálásan egykori tanárára. (Csak a Debreceni Orvostudományi Egyetem tanári karában ketten is vannak, akik az ő tanítványai voltak.) Rékási József 2006-ban elnyerte a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .