A közösség szolgálatáról a püspöki kar ülésén

 

A Váci Egyházmegyei Karitász önkéntesei meleg ebédet és szendvicseket hordanak a gátakon dolgozóknak. Esztergomban a kitelepített családoknak tartósélelmiszer-csomagokat állítanak össze a karitász munkatársai.

A püspökök áttekintették a következő tanévtől induló hit- és erkölcstan tantárgy megszervezésével kapcsolatos helyzetet is. Megállapították, hogy nem áll rendelkezésükre elegendő információ a finanszírozással kapcsolatban, és a hittantankönyvek beszerzése körül is tisztázatlanok a körülmények.


 

Az MKPK titkársága vezetőinek mandátuma hamarosan lejár, így a püspökök testülete döntött arról, hogy újabb öt évre meghosszabbítja Mohos Gábor titkári, valamint Héray András FSO irodaigazgatói kinevezését.

Egyházunk hagyományosan gazdag tapasztalatokkal rendelkezik az önkéntes karitatív tevékenység szervezésében. A köznevelési törvénynek megfelelően az érettségi előtt kötelezően elvégzendő ötvenórányi közösségi szolgálat bevezetésével kapcsolatban folyamatban van azoknak az egyházi intézményeknek a kijelölése, amelyek lehetőséget biztosítanak majd a fiataloknak, hogy teljesítsék ezt az előírást. Ezekről a lehetőségekről értesíteni fogjuk az iskolákat.

Közeledik a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozó, illetve a vele párhuzamosan megrendezendő HungaRio. Július 24. és 28. között Pécsre várjuk mindazokat, akik szeretnének csatlakozni a riói találkozó közösségéhez. Június 15-e a kedvezményes jelentkezés határideje. A találkozó honlapján folyamatosan frissülnek az információk, a hírek, a tudnivalók és a lelki előkészületet is segítő anyagok: www.hungario2013.hu.

(MKPK Sajtószolgálat)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .