Kórustalálkozó Sárváron

A rendezvényt szervező sárvári iskolában hagyományosan ekkor nincs tanítás, hogy fogadni tudják a több mint százötven vendéget. A misével és szentségimádással egybekötött találkozón Jánosháza, Celldömölk, Szombathely, Zalaegerszeg, Kőszeg és Sárvár katolikus iskoláinak kamarakórusai léptek fel. A programot megtisztelték jelenlétükkel az egyházmegye oktatási intézményeinek vezetői is. A szentségkitételi szentmisén Fazakas Zoltán Márton premontrei kormányzó-perjel homíliájában a templomot betöltő gyereksereghez szólt. Számos példával világította meg a diákok számára, mennyire fontos, hogy ne a pillanatnak éljenek. Az életet tervezve, okosan irányítsák sorukat, és ne tárgyi javakat gyűjtsenek csupán. Intette őket, hogy fogadjanak szót azoknak, akik a szívükön viselik sorsukat, és csak jót akarnak nekik. A mise után, a hívek és egymás számára zenei áhítatot nyújtva, az egyházmegye kórusai adoráltak az Oltáriszentségben megjelenő Jézus Krisztus előtt. Három-három szentségi vagy Jézusról szóló éneket adtak elő. Az idei repertoár nagyon színes volt: a gregoriántól a romantika zeneszerzőin át, a régi népénekeken keresztül a XX. századi egyházzenéig szólaltattak meg kórusműveket. Csengő hangon énekelték a könnyedebb műfajok fülbemászó dallamait is, amelyeket megfelelő stílusismerettel, olykor hangszeres játékkal kiegészítve adtak elő a gyerekek. Ez a nap lehetőséget adott a testvériségben való összekovácsolódásra. A szombathelyi egyházmegye nevelői és diákjai kellemesen, barátságban töltötték ezt a napot. A templomi program után a vendégek fehér asztal mellett beszélgettek, a kórusvezetők szakmai kérdéseket vitattak meg, a gyerekek pedig kézműves- és játszóházban múlathatták az időt.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .