Koreai pápalátogatás az egység és a béke jegyében

Az Alitalia Michelangelóról elnevezett gépén délután négy órakor indult Szöulba tartó tizenegy órás útjára. A nagy időeltolódás miatt ebben a lapszámunkban harmadik apostoli útjának csupán a kezdeteiről tudunk hírt adni.

A szentatya helyi idő szerint augusztus 14-én délután érkezett Szöulba, ahol Park Geun-hye dél-koreai elnök asszony üdvözölte. Később találkozott a püspöki konferencia harmincöt tagjával, élükön Peter Kang U-il püspökkel, és köszöntötte őt Szöul érseke, Andrew Yeom Soojung bíboros. Dél-Korea lakosságának tizenegy százaléka katolikus.


Nem sokkal megérkezését követően Ferenc pápa találkozott az áprilisi kompkatasztrófa kétszázkilencvennégy áldozatának hozzátartozóival, két észak-koreai menekülttel, valamint mozgássérült és értelmileg sérült emberekkel is.

A püspököket arra intette, hogy az egyre inkább szekularizált és materialista világban ne vegyék át a siker és a hatalom világi mentalitását, hanem kövessék azt az életstílust, amelyet Jézus állított elénk az evangéliumban. A szükséget szenvedőkkel, a menekültekkel, a migránsokkal kiemelten foglalkozzanak, hogy az egyház prófétai vonása mindenki számára láthatóvá váljék. Ne csupán intézményesen segítsenek a rászorulókon, hanem személyes szeretettel forduljanak feléjük – hangsúlyozta a szentatya.

Ferenc pápa méltatta a dél-koreai egyházat, mely missziós egyházból a misszionáriusok egyházává fejlődött.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .