Körbe zárt hitélmény

 

– A templomot annak idején Szent Péter tiszteletére szentelték föl, a most épülőt Szent Ferencről kívánjuk elnevezni. Az eredeti istenháza építése a Kovácsi (Kowachy) család nevéhez fűződik, amelynek birtokszerző őse mint literátor a királyi kancellária vezetőjeként szolgált. A legnemesebb felmenő – Kovácsi Demeter – Mátyás király altárnok mestere volt – világított rá a történelmi háttérre Czumpf Attila. – Az újraépítés során figyeltünk arra, hogy minden megfeleljen a történetökológia rendező elveinek, vagyis annak, hogy hiteles helyszínen, hiteles formában és tartalommal jelenjen meg az eredetivel megegyező másolat. Az Agostyán–Ágoston-ligeti helyszínválasztás pontos, mert ez a terület is a Kovácsi család birtoka volt valamikor. Kitettségében, tájolásában, a temető elhelyezkedésében szintén híven követtük az eredeti pozíciót.

Labanc Györgyi kuratóriumi elnök, közoktatási szakértő kiemelte az építőmester, Nemcsics Ákos egyetemi tanár (Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar) szerepét, méltatva, hogy tanítványaival a tervezéstől fogva évről évre eljöttek kalákázni, és többnyire a munkálatok befejezéséig segítik az építkezést.

Fotó: Ribáry Zoltán

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .