A klímaváltozás gazdasági vonatkozásai

Az államfő előadásában a klímaváltozásnak a vízzel kapcsolatos hatásaira helyezte a hangsúlyt. Az éghajlatváltozás következményeit néhány évvel ezelőtt az edelényiek is elszenvedték, utalt az államfő a 2010-es árvízre. Szemléletes példákkal hívta fel a diákok figyelmét környezetünk védelmének szükségességére. Egy diák közreműködésével, fazékkal, pohárral, csészével és pipettával szemléltette, mennyire kevés földünkön az emberi fogyasztásra is alkalmas víz.
Az iskolában Orosz Atanáz, a Miskolci egyházmegye püspöke köszöntötte Áder Jánost, akinek „személye számunkra egyetemes értéket képvisel”, hiszen a környezetvédelem nemzetközi főszereplőjeként is ismerjük – mondta a megyés püspök.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros szakgimnáziuma évek óta nagy hangsúlyt helyez a környezet- és a természetvédelemre. Az általános és a pedagógiai képzés mellett az ott tanuló diákok a környezetvédelem és vízgazdálkodás szakképzésben is részt vehetnek, valamint érettségi után a környezetvédelmi technikus és természetvédelmi szaktechnikus képzést is választhatják. Közülük többen ellátogattak a Budapesti Víz Világtalálkozóra is.
Az előadás után a köztársasági elnök Edelényben megtekintette az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyát, a nemrégiben felújított L’Huillier–Coburg-kastélyt.

Forrás és fotó: Miskolci egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .