Szent László király tiszteletére

Fotó:Debrecen–nyíregyházi egyházmegye, Maszol.ro

 

Az eseményen jelen volt Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök, Böcskei László nagyváradi megyés püspök, Dénes Zoltán újirázi plébános, a Szent László gyalogos zarándoklat főszervezője, valamint a Debreceni Egyetem két elöljárója: Jávor András általános rektor­helyettes és Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.
A sajtótájékoztatón elsőként Dénes Zoltán plébános mutatta be a száztíz kilométeres, gyalogos Szent László-zarándoklatot, amelyet Böcskei László, a Nagyváradi egyház­megye püspöke kezdeményezésére szerveznek meg. A zarándokok május 11-én, csütörtökön reggel 7 órakor indulnak a gyomaendrődi plébánia elől, majd a Körös völgyében haladva, Körösladányt érintve Újirázon át a körösszegi várnál lépik át a határt. A romániai oldalon Köröstarjánban fogadják őket, majd innen folytatják útjukat. A résztvevők Nagyváradra érkezve csatlakoznak a Nagyváradi egyházmegye zarándoklatához, amelyet minden évben húsvét ötödik vasárnapján tartanak.
Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök a sajtótájékoztatón elmondta, a civil szervezetek által kezdeményezett Szent László-évhez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) is csatlakozik programjaival. A központi rendezvény június 26–27-én, Győrben lesz. Ehhez kapcsolódik a Debrecen–nyíregyházi egyházmegye június 24-i rendezvénye Szabolcs községben, ahol 10 órától katekézist tartanak, majd 11 órától ünnepi szentmisében emlékeznek meg Szent László trónra lépése 940., illetve a szabolcsi zsinat 925. évfordulójáról. A szentmisére, amelynek fő­celebránsa Erdő Péter bíboros, prímás lesz, az MKPK tagjai, valamint a határon túli egyházmegyék püspökei is meghívást kapnak.
A megyés püspök kifejtette, a Szent László-év célja, hogy középpontba állítsa a lovagkirály alakját, aki nemcsak termetében, de lelkületében is kiemelkedő volt. Palánki Ferenc arról is tájékoztatott, hogy Bíró László püspök vezetésével a Katolikus Tábori Püspökség június 27-én katonai zarándoklatot indít Somogyvárra, arra a helyre, ahol először temették el a magyar királyt.
Böcskei László nagyváradi megyés püspök székvárosa eseményeiről számolt be. Elmondta, igyekeznek olyan programokat szervezni, amelyek révén az uralkodó vonzóvá válhat a mai fiatalok számára is. Többek között elindították a Szent László-villamost, amely október végéig három nyelven: magyarul, angolul és románul mutatja be a király életét. A járművön az a jelenet látható, amikor Szent László átadja a nagyváradi kanonoknak a templomépítésre szóló megbízást és az épület terveit. Ezenkívül sokféle más kezdeményezéssel is igyekeznek megszólítani az embereket. A hat regionális Szent László-nap szervezésével az Egyházon kívülieket és a más felekezethez tartozókat is szeretnék elérni.
Szent Lászlónak az általa építtetett nagyváradi székesegyházban található sírja a szentté avatása után vált Európa-szerte ismert zarándokhellyé. A nagyváradi Szent László-kultusz a protestantizmussal és a várbeli katedrális megsemmisülésével alábbhagyott. Az újkorban, 1914-ben szervezték meg először a Szent László-körmenetet. A diktatúra idején zarándoklatot és körmenetet ugyan nem lehetett tartani, de a Szent László-ünnepről a templom falai között megemlékeztek. A zarándoklatok hagyományát az 1990-es fordulat után elevenítették fel újra – hangzott el.
A főpásztor bejelentette, a Szent László-év központi ünnepsége a minden évben húsvét ötödik vasárnapján megrendezett Szent László egyházmegyei zarándoklat lesz, amely idén május 14-ére esik. Ezen a napon a nagyváradi székesegyházban bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz. A programra a magyar zarándokok mellett szlovák, lengyel és horvát csoportokat is várnak, mert valamennyi népet szeretnék megszólítani, amely őrzi Szent László emlékét – tette hozzá.
A püspök még egy történelmi eseményre hívta fel a figyelmet: Szent László hermája a XVI. században Győrbe került, és most a Szent László egyházmegyei zarándoklatra újra „hazalátogat” Nagyváradra. Ennek köszönhető az is, hogy a szokásos körmenet hosszabb útvonalon halad majd, egészen a várig tart, ahonnan évszázados utazásra indult.
A Szent László-évhez csatlakozik a Debreceni Egyetem is. Jávor András általános rektorhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta, Szent László élete és tettei olyan értékeket hordoznak, amelyek lehetőséget nyújtanak a diákok megszólítására. A magyar diaszpórát összefogó felsőoktatási projekt, valamint a tudományos, régészeti és genetikai kutatások, konferenciák mind ezt a célt szolgálják majd.
Bartha Elek oktatási rektorhelyettes hozzátette, a Debreceni Egyetem a maga eszközeivel és lehetőségeivel igyekszik hozzájárulni a Szent László-év eredményességéhez. Különböző szakok, szakirányú képzések elindítását tervezik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .