Kismama az Anna-bálon

Az idén a tizenöt legszebb hölgy közé bekerült egy várandós kismama is: Pongrácz Dóra budapesti jogász, aki szeptemberre várja második gyermekét.


   
Először nemcsak a közönséget, az érintettet is meglepte a döntés, amely a gyönyörű lányok közé emelte. Valóban nem mindennapi eseménynek lehettünk tanúi, nem mintha bármi kivetnivaló lett volna a kismama ellen. Szép, mosolygós arcáról sugárzott a jókedv. Öröm volt látni. Öröm volt hallgatni. Az igazán meglepő fordulat akkor következett, amikor a díjak átadásán Ókovács Szilveszter váratlanul a mikrofon elé állt, és felajánlotta a Duna Televízió különdíját Pongrácz Dórának bátorságáért és szépségéért. A szépséges kismama százezer forintos babakelengye-utalványt kapott, Kecskemét polgármestere pedig egy értékes festményt adományozott neki. Olyan eseménynek és gesztusnak lehettünk tanúi, amely igazán napsugarat lopott az ember szívébe még ezen a borongós júliusi hétvégén is. Hiszen mi, akik a szépségiparnak nevezett világon kívül élünk, még tudjuk, hogy egy igazi nő lényege sokkal több, mint kilók, centik, szőke vagy barna tincsek aránya. Szépsége pedig korántsem életkor vagy életállapot függvénye. És az is igaz, hogy egy boldog kismama ragyogása csillogóbb, mint bármelyik báli ékszer, királynői korona. Tessék csak megcsodálni! És tessék csak vele örülni!

 

N. J.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .