Ki hogyan olvassa?

A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a protestáns Magyar Bibliatársulat által szervezett találkozón neves külföldi és hazai biblikus professzorok tartanak előadást. A konferencián szeretnénk egymásnak és a szimpóziumra ellátogató érdeklődőknek felmutatni azokat a sajátosságokat – úgy különbségeinket, mint közös meglátásainkat -, amelyekkel a Szentírás katolikus és protestáns kutatóiként, olvasóiként rendelkezünk. Bábel Balázs érsek a Biblia központi üzenetéről, Székely János püspök a bibliai kánon legfontosabb mai kérdéseiről beszél. Előadást tart két református professzor, Karasszon István és Zsengellér József. A bibliamagyarázat alapelveiről tartott előadások során Rózsa Huba professzor és Raj Tamás főrabbi segítségével igyekszünk bemutatni, miben egyezik vagy különbözik egymástól a katolikus és a zsidó egzegézis. A Szentírás megértésének kulcsa a keresztény írásmagyarázatban Jézus Krisztus és a róla szóló evangélium. Ennek a meghatározását adja Kocsis Imre professzor és Sofronie román ortodox püspök. A Jelenések könyve és általában a jánosi irodalom jellegzetességeiről katolikus és protestáns szempontból két avatott szakértő, Fodor György és Bolyki János professzorok tájékoztatják az érdeklődőket.

A továbbiakban szó lesz arról is, mennyire „médiaképes” könyv a Biblia a XXI. században, hogyan kommunikálható a Biblia sajátos nyelvezete és üzenete a telekommunikációs eszközökben anélkül, hogy az eszközök sajátosságai veszélyeztetnék magának a bibliai nyelvezetnek az üzenetét. Erről a kérdésről nemcsak biblikus szakemberekkel, de a bibliafordítás, a kommunikáció, a média, a tudományos ismeretterjesztés és a művészetek szakértőivel is konzultálunk. Thomas Kaut münsteri professzor a bibliafordítások „etikájáról” szól, míg Benyik György a bibliafordítások történetébe enged bepillantást. Dávid Katalin és Fabiny Tibor a Szentírás és a művészetek, az irodalom határterületeire vezetnek el bennünket.

Larry Hurtado edinburghi és Lénart de Regt amszterdami professzorok a Biblia kommunikációs aspektusait vizsgálják előadásaikban, az előbbi az ókori bibliai kéziratok, míg utóbbi a XXI. századi modern adathordozók szempontjából. A konferenciát Fabiny Tamás evangélikus püspök és Komoróczy Géza professzor előadása zárja. A professzor (az egyik legelismertebb ismerője a Biblia korának, nyelveinek és kultúrájának) azt fejti ki, hogy a szekuláris, egyetemi közegben hogyan, milyen megkötésekkel és eszközökkel lehet „ismeretterjesztést” folytatni a Bibliáról. Valószínűleg ma nem lenne a kezünkben érthető, jó magyar nyelvű fordításban és elérhető áron kapható kiadásban a Biblia, ha nincs a bibliatársulati mozgalom, amelynek elkötelezett tagjai a XIX. század elejétől kezdve, szerte a világon (ma már több mint száznegyven országban – a katolikus félnél pedig mintegy kilencven országban) fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy mindenhová, mindenkihez eljusson Isten igéje.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .