Kérjük pártfogónk közbenjárását egész népünkért

A hívek között most is nagy számban voltak jelen a katolikus oktatási-nevelési intézmények, közöttük a Pannonia Sacra általános iskola diákjai.
Olyan szentünk ő, akinek közbenjárását egész népünkért ma is bizalommal kérjük. Ma is, mint annyiszor a történelem során, nagy szükségünk van rá, hogy felemelje értünk közbenjáró szavát. Nagy szükségünk van a megbékélésre, a lelkek egymásra találására, egymás tiszteletére és szeretetére is – mondta Erdő Péter.

Szent Margit példa számunkra abban is, hogy – királylány létére – minden nehéz munkát szívesen elvállalt. Tekintsük mi is a szeretet és az alkotóerő kifejezésének az emberi munkát! Becsüljük meg a dolgozó ember méltóságát! Érezzük át, hogy felelősek vagyunk népünkért, belső békességünkért és azért, hogy a környező népekkel együttműködve és egymást tisztelve éljünk! Legyünk az egység és a kiengesztelődés előmozdítói egész földrészünkön!

Szent Margit példája nyomán Isten előtti felelősséggel szeressük hazánkat és népünket! Ez arra kötelez minket, hogy féltőn óvjuk az emberi tisztesség légkörét, hogy ne térjünk napirendre a fölött, ha „zsidózást”, „cigányozást”, „katolikusozást” vagy más közösségek elleni gyűlöletkeltést tapasztalunk. Szent Margit példája nyomán tiszteljük népünk szentjeit, a régieket és az újabbakat is! Szent Margit együttérzéssel kísérte a keresztények minden szenvedését. Mai szóval úgy mondanánk, hogy őszinte szolidaritást érzett minden keresztény iránt. Kövessük hát élete nagy eszményeit, és kérjük pártfogó közbenjárását egész népünkért! – fejezte be beszédét Erdő Péter bíboros a Margit-szigeten.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .