Keresztény vértanúk 2012-ben

Adatait a David Barett amerikai vallásszociológus által létrehozott kutatóközpont tanulmányaira alapozta. Introvigne szólt arról is, hogy a százötezer áldozatból nem mindegyik halt mártírhalált, vagyis hitéért nem önként vállalta élete feláldozását, „de mindegyikük vallása miatt vesztette életét”. Van, ahol a keresztényeket fizikailag semmisítik meg, máshol az intolerancia, a jogi vagy a kulturális diszkrimináció célpontjai – tette hozzá. – A legutóbbi áldozat a pakisztáni Beludzsisztánban halt meg. A kutatóközpont adatai szerint a fiatal keresztény lányt otthonában lőtték le. „Az eset körülményei tisztázásra várnak, de Pakisztán a szélsőséges iszlamisták fokozatos erősödésével párhuzamosan egyre veszélyesebb a nők számára, főleg ha keresztények” – nyilatkozta az olasz sajtónak Riccardo Cervellera atya, az Asia News katolikus hírügynökség igazgatója.

 

Cervellera emlékeztetett arra is, hogy az utóbbi napokban Pakisztánban egy keresztényt élve megégettek a Korán feltételezett meggyalázása miatt, és lemészárolták egy gyermekbénulás elleni oltási kampány aktivistáit.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .