Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban

A keresztény és az iszlám vallási vezetők, valamint a libanoni kormány tagjai egyetértettek abban, hogy az országra úgy kell tekinteni, mint a békés együttélés példájára, és megjegyezték, hogy a demokrácia megerősítése a remény üzenetét továbbítja az arabok és az egész világ számára.
A konferencia résztvevői ismét állást foglaltak a béke mellett. A különböző egyházak és vallások támogatását kérték annak érdekében, hogy a palesztin, illetve a keresztény emberek a Szentföldön maradhassanak.
A Notre Dame Egyetemen tartott találkozó az idén áprilisban Egyiptomban, az al-Azhar szunnita központban megrendezett békekonferencia folytatásának tekinthető, melyen
Ferenc pápa hangsúlyozta: „A vallás nem egy probléma, hanem a megoldás része, hiszen segít, hogy Istenhez emeljük a szívünket azért, hogy megtanuljuk, hogyan építhetjük közös otthonunkat.”
Béchara Boutros Raї bíboros, a libanoni Maronita Egyház pátriárkája volt a házigazdája a mostani találkozónak, amelyen részt vett Gabriele Caccia érsek, libanoni pápai nuncius, Abbász Suman, az al-Azhar szunnita központ imámjának követe, valamint a libanoni szunnita, síita és drúz vallási közösségek vezetői, keresztény és iszlám szakértők, illetve a libanoni kormány képviselői.
A konferencia résztvevői a találkozó végén zárónyilatkozatot adtak ki, melyben kifejezték: készek ellátogatni a Vatikánba, illetve más keresztény és iszlám vallási központokba, hogy keressék az együttműködés és az egység lehetőségeit. Egyúttal hangot adtak azon „vágyuknak, hogy megfogalmazzák a keresztények és a muszlimok libanoni együttélésének jelentőségét és kihívásait, mert ez a szabadság, a szuverenitás és a nemzeti függetlenség valódi feltétele”.
„Az olyan tragédiák közepette, mint a családok szétszakadása, az elvándorlás, a nemzetiségek arányainak erőszakos megváltoztatása és az etnikai tisztogatás, a terrorista csoportok keresztények elleni támadásai – mint az Egyiptomban a közelmúltban történt események is –, az iraki és a szíriai keresztények elleni erőszakos cselekmények, a különböző felekezetek közötti ellenségeskedés, a konfliktusok és a háborús fenyegetettség az arab országokban – ilyen körülmények között az együttélés feltételeinek megszilárdítása és a demokrácia megerősítése Libanonban a remény üzenetét közvetíti az arabok, valamint az egész világ számára” – olvasható a nyilatkozatban.
A konferencia résztvevői úgy fogalmaztak: „Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy Libanon tudatában maradjon tapasztalatai súlyának és jelentőségének, és annak, hogy ez határozottan és egyértelműen szolgálja mind az arab világot, mind a nemzetközi közösséget.” Idézték Szent II. János Pál pápa megállapítását is, mely szerint „Libanon több mint egy ország, a szabadság üzenete, valamint a pluralizmus példája és mintája Kelet és Nyugat számára.”
A résztvevők szeretnék, ha Libanon a vallások, a kultúrák és a civilizációk közötti párbeszéd nemzetközi központja lehetne, az arab világ, valamint a keresztény–muszlim kapcsolatok szolgálatában.
Biztatták továbbá az iszlám és a keresztény oktatási intézményeket, hogy „keressék a megfontolt mérlegelés, az együttműködés, a nyitottság lehetőségeit az intézményes keretek között, és fontolják meg olyan közös programok kiépítését, amelyek elősegítik a vallásokról szóló kölcsönös tudás megszerzését, megteremtve a vallási, nemzeti és emberi megosztás légkörét.”

Forrás és fotó: TheTablet.co.uk

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .