„Kell egy csapat”

Az eseményen részt vett Fabiny Tamás evangélikus, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, illetve Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője is.

„Kell egy csapat!” – kezdte megnyitó beszédét Fabiny Tamás evangélikus püspök, megidézve a legendás film legendás mosodását, Minarik Edét. Utalt arra is, hogy Jézus is hasonlóképpen hívta meg saját „csapatába” tanítványait. Hangsúlyozta, hogy a sportszerűség a keresztény ember számára a Krisztus-szerűséget jelenti.


A kezdőrúgást Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök végezte el, majd az EMMI-államtitkárság munkatársai és a helyi lelkészek játszották a nyitómeccset. Ezután a roma szakkollégiumok csaptak össze a foci-, majd a röplabdapályán.

A torna első díját 2015-ben futball és röplabda kategóriában is a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium (Szokeresz) nyerte. Az egyéni díjazottak közül a torna gólkirálya címet Berta Arnold, a szakkollégium hallgatója kapta. A hagyományoknak megfelelően az aranyéremmel együtt Szeged nyerte el a 2016-os torna megrendezésének jogát is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .