Katolikus cigányok találkozója Kárpátalján

 

Az oltár előtt három képet állítottak fel: a Cigány Szűzanya szobrának képét (az eredeti alkotás a Vatikánban, az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa kápolnájában található), Ceferino Giménez Malla, az első boldoggá avatott roma portréját, valamint a Boldog Emilia Fernandez Rodrigezt ábrázoló képet. A cigány fiatalasszony szintén a spanyol polgárháború idején halt vértanúhalált. Idén március 25-én avatták boldoggá, élettörténetével már korábban megismerkedhettek a kárpát­aljai cigányok.
Majnek Antal püspök a fatimai emlékévről és a Szűzanyának hitünkben, Jézus felé tartó utunkon betöltött szerepéről beszélt a szentmisén. A felajánlási résznek is ez volt a témája: Mária édesanyánk, pártfogónk, segítségünk a Jézus felé vezető úton. Az ostya és a bor mellett munkaeszközöket vittek az oltár elé az ünneplők, valamint zöldségeket és gyümölcsöket; egy család koronát hozott, amely azt jelképezte, hogy Mária a családok királynője. A tárgyak mind azt fejezték ki, hogy a jelen­lévők felajánlják magukat, munkájukat, szenvedésüket és imájukat Máriának, kérik pártfogását, s azt, hogy Jézushoz vezesse őket.
A szentmisén Kvascsuk András viski plébános, Pogány István ungvári plébános, püspöki helynök és Hajas Ámosz OFM nevetlenfalvi plébános koncelebráltak. A liturgiát követően Ámosz atya tartott előadást saját életének eseményein keresztül mutatva be, hogy Isten szó szerint leszállt közénk, minden nyomorúságunkat előre átélte, mindig mellettünk van, bármi történjen is velünk, és képes a rosszat jóra fordítani.
Az előadást a cigány hívek tanúság­tételei követték; megrendítő testi-lelki csodákról számoltak be, amelyeket Isten vitt végbe az életükben. Ezt követően Majnek Antal püspök a jelenlévőkkel együtt elmondott imádságban az egész cigány népet felajánlotta a fatimai Szűzanyának.
A rendezvény végén a különböző településekről érkező gyermekek léptek fel: költeményeket és bibliai verseket szavaltak, valamint liturgikus táncokat mutattak be. A találkozó ebéddel, majd énekléssel és tánccal zárult.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Sajtóirodája

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .