Karizmák a közösség számára

Fotó: Loósz Róbert

 

Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei szerzetesrend tagjai 1996 óta élnek Kozármislenyben. Ekkor készült el svájci támogatással a kolostor és a Flüei Szent Miklós-kolostortemplom. Néhány évvel később, 1998 és 2004 között felépült a Dorothea Otthon, amely 2004 és 2014 között negyvennégy idős embernek nyújtott teljes ellátást, gondozást.
2014-ben a gazdaságosabb működtetés érdekében a nővérek az otthon épületének egyik szárnyában található kápolnát, valamint öt szobát átadtak a lakóknak, így negyvenkilenc fő befogadására vált alkalmassá az idősek otthona. Most, négy évvel később sikerült befejezni azt az építkezést, amelynek köszönhetően a kolostor új szobákkal és kápolnával bővült.
Az új kápolnát Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét követően áldotta meg. A főpásztor homíliájában az evangéliumi részlethez kapcsolódva elmondta: Jézus házasságról szóló tanításából is az emelkedik ki, hogy Isten nem korlátozni akar, hanem mindent odaadni az embernek. A férfi és a nő egymásnak tett ígéretében, az életszövetségben ott van a szó teremtő ereje, amelyre a házastársak hagyatkoznak, amikor elkötelezik magukat egymás mellett. Erre az erőre, Isten szavának erejére épül az Egyház is, és benne minden: a hivatás, a küzdelem, az állhatatosság, a parancsok megtartása.
Udvardy György elmondta: ugyanígy tekintünk a mostani ünnepre is, amikor az Úr áldását kérjük mindazokra, akik szolgálatukkal, munkájukkal, adományaikkal lehetővé tették az új épületrész kialakítását. Mindenekelőtt a nővérek közösségére kérjük az áldást, akik Isten szavának erejében bízva felismerték és elfogadták küldetésüket, azt a karizmát, amivel meg akarják ajándékozni az Egyházat: a szegények, az elesettek, a betegek gondozását.
Végül az egyházmegye főpásztoraként és az idelátogatók nevében is köszönetét fejezte ki, hiszen – mint mondta –, ha valakit örömtelinek látunk, úgy ítéljük meg, hogy a helyén van. Ez az öröm megerősítő mások számára is, így az Egyházban a hivatások, a karizmák kölcsönösen erősítik egymást.
Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .