Kampányka

Szellemi-lelki területen az év eleji fogadalmaknak és a „na, majd mostantól mindent…”, valamint az „idei évtől aztán totálisan …” típusú nekiveselkedéseknek is alig van értelmük. Kampányszagúak és rohammunka ízűek. Ide kapunk, oda nyúlunk. „Kampányka” kísértő bizony nagy kópé. Egy kis elhatározás-kabátot vesz fel, egy kis fogadkozással be is gombolja, egy kis bizonytalankodás-gombot azért szabadon hagy. „Kam¬pányka” nem veszi figyelembe, hogy az élet – csakúgy, mint a szeretet – nem lóugrások sorozata, hanem szerves fejlődés. Vannak benne intenzív szakaszok, és vannak nyugodtabb építkezések. „Kam¬pánykát” el lehet utasítani, vagy bele lehet öltözni. Egyiket-másikat lehet használni és hasznot húzni belőle, de kampányokból építkezni nem lehet. Vigyázat: a keresztények számára is van helye a meglepetésnek. Ezekre is nyugodtan számíthatunk. Igen, a kiszámíthatatlanra is számítani kell! Innen indul a Szentlélek területe. A krisztusi élettől távol áll a tiszta és csak következtetésen alapuló logika. A hideg-rideg észérvek világa. Ezért nem kell fogadalmakat tenni, nem kell mindent átformáló elhatározásokat hozni. Jaj a „Kampányka”-kereszténységnek.


Van „Kampánykának” egy kistestvére is. „Halasztócskának” hív¬ják. Jelszava: majd. „Majd ha meggyógyulok. Majd ha felvesznek. Majd ha levizsgázik a gyerek. Majd legközelebb. Holnapután kiskedden, békanyúzó pénteken. Majd, majd, majd. Ha, ha, ha.” És ahogy tolom a „halasztócska”-szekeret, úgy hullanak le róla a lehetőségek. Szétporlik az élet, lekvár lesz a jövő. Úgy hozom meg a döntést arról, hogy nem döntök. Mert „Halasztócska” folyamatosan az utamba áll, és nem engedi, hogy kikerüljem.

 

Egyetlen, közös gát tartja fel „Kampányka” és „Kalasztócska” közeledtét. Ez pedig az, hogy folyamatosan és mindennap egyre jobban kell hasonlítanom Krisztusra. Aki nem kampányt szervezett, hanem a vele megélt életre hívott meg. Aki az egyszer kimondott igenünket naponta szeretné újra hallani. Jánossal együtt elmondhatjuk, hogy „amit hallottunk, láttunk és megfogtunk, azt hirdetjük nektek.” Az Életet, és ezt azért írjuk, hogy örömünk teljes legyen (vö.
1Jn 1,1.4). Ennél az asztalnál „Kampányka” és „Halasztócska” nem kapott lapot.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .