Jézusi modell a gyógyításban

 

Jézus mindig az egész embert látja, aki test és lélek elválaszthatatlan egysége. Nem volt ez másként a gyógyítás hajnalán sem – az ősi kultúrák gyógyítói mindig spirituális szolgálattevők is voltak: papok, sámánok, varázslók. A gyógyítás pedig spirituális esemény is volt; a kor természettudományos módszereinek alkalmazása mellett valamilyen módon a szellemvilágot is megidézte, bevonta a folyamatba (füstöléssel, imával, rituális tánccal, mozdulatokkal). S valamiképp ez folytatódott a középkorban, amikor a szerzetességhez kapcsolódó intézményes gyógyításban mindig helye volt az imának, a liturgiának, a szentségeknek, s a kórház Domus Dei, vagyis Isten háza volt.


 

A két terület – a test és a lélek – kezelése a felvilágosodás korától, a természettudományok térhódításával élesen elvált egymástól. Ennek végső, legtisztább formája az, amit ma bizonyítékokon alapuló orvoslásnak nevezünk; itt már csak a természettudományos és statisztikai módszerekkel igazolt eljárások elfogadottak. Kétségtelen, hogy a testi gyógyítás terén ez soha nem képzelt és remélt eredményeket hozott – ugyanakkor mintha el is vesztettünk volna valamit. Mert a beteg ember több, mint a betegség, amit kezelni kell, több, mint néhány kódszám vagy költség- és hatékonyságelemzési mutató egy menedzser vezető íróasztalán. Ennek a beteg embernek nemcsak fáj valamije, hanem szenved is, és közben kérdéseket tesz fel: miért kell szenvednie, miért van a rossz a világban, mi lesz vele az élet után, mi az értelme az életének? Ahogy II. János Pál pápa fogalmaz Salvifici doloris kezdetű apostoli buzdításban: „A szenvedés végső soron mindig Istenre kérdez rá” (vö. 9.). Ez vezetett el annak újrafelfedezéséhez, hogy a kórházban, a gyógyításban helye és szerepe van a hitnek, a spirituális dimenziónak, adott esetben a vallásnak is – amint ez már számtalan nagy nemzetközi konferencián is egyértelmű állásfoglalásként fogalmazódott meg.

A betegek XXI. világnapján induló sorozatunkban az egészség, a gyógyítás és a hit összefüggését vesszük szemügyre. Foglalkozunk test és lélek kapcsolatával a gyógyításban, egészség és betegség fogalmával a spirituális dimenzió fényében, a stressz és a hit egymásra hatásával, egyes betegségek és a hit viszonyával. Elgondolkodunk arról, hol találhatja meg a helyét a hit a gyógyításban, hogyan találhatna rá az európai orvosi gondolkodás arra a jézusi modellre, mely az egész embert képes átölelni és gyógyítani.

(Folytatjuk.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .