„Itt kezdődik az öröm útja”

A devecseri egyházközség, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Somló Környéki Szellemi Műhely Egyesület összefogásában, Mód Miklós devecseri plébános kezdeményezésére épült zarándokutat október 5-én szentelte meg Juliusz Janusz apostoli nuncius. Az ünnepi szentmisén Tarjányi Béla, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat vezetője mondott homíliát. Az ösvény egy-egy állomásánál az ünnepség védnökei, Mádl Ferenc és Dalma asszony mondtak köszöntőbeszédet.

A Szentírás világát élményszerűen megjelenítő zarándokúton az egyházmegyei Lelki Egészség Szolgálat háza és biblikus kiállítás is helyet kapott, hiszen az ösvény az első magyar katolikus bibliafordító, Devecserből származó Szántó (Arator) István jezsuita szerzetes emlékét is őrzi.

Lelkigyakorlatra, zarándoklatra, nyári táborokra – Jézus életének tevékeny vagy éppen csendes, szemlélődő felfedezésére hív a biblikus út. Gyermekek és felnőttek egyaránt közelebb kerülhetnek itt, e kézzelfoghatóvá tett helyszíneken a Biblia világához, a Szent Család életéhez, de legfőképpen a feltámadás öröméhez.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .