Iskolakezdés

Az oktatási intézmények helyi tantervüket a Nemzeti alaptantervre épülő Katolikus kerettanterv szerint készítették el az iskolakezdésre. Az új oktatási törvény előírásai, például a központi tankönyvbeszerzés, a napi testnevelésóra, a délután négy óráig tartó foglalkozások természetesen az egyházi intézményekre is vonatkoznak. A diákok – a fenntartó elvárásának megfelelően – eddig is heti két hittanórán vettek részt, így a kötelező hit- és erkölcstan bevezetése ezen a téren nem teremt új helyzetet.


Az egyházmegye közoktatási intézményeiben lényeges változást jelent azonban, hogy a pedagógusoknak az új tanévben munkaidejük nyolcvan százalékát, azaz heti harminckét órát kell eltölteniük a munkahelyükön. A nevelésre-oktatásra fordított kötelező munkaidő heti huszonnégy óra lesz.

Szeptember 1-jétől a Gál Ferenc Főiskolához tartozik a Szent István Egyetem szarvasi pedagógiai karának gyakorlóóvodája és gyakorló általános iskolája, a jövő év januárjától pedig a pedagógiai kar is az egyházmegyei főiskolához kerül. A létrejövő új, keresztény pedagógiai műhely az óvodapedagógusok és tanítók képzését és továbbképzését látja el a szlovák, román, német és roma szakirányokon is.

A negyvenhárom szeged–csanádi egyházmegyei településen jelen lévő közoktatási intézmények remélhetőleg erősítik majd a keresztény szellemiséget az érintett közösségekben.

–ab–

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .