Innen-onnan

Kubai bíboros az éhségsztrájkoló aktivistánál

 Jaime Ortega y Alamino a kubai bíboros, aki évek óta eredményesen közvetít a kormány és az ellenzék között, február végén meglátogatta az éhségsztrájkoló emberjogi aktivistát, Ernesto Borges Pérezt, akinek családja jobb börtönviszonyokat is követel. Az éhségsztrájk három hete tart a szabadulásért. Pérezt 1999-ben kémkedésért és hazaárulásért ítélték harminc évre. XVI. Benedek pápa március 26-án érkezik Kubába. (KAP)

Vatikán-Vietnami tárgyalás Hanoiban

A délkelet-ázsiai ország fővárosában, Hanoiban zajlott február 27-én és 28-án a szentszéki–vietnami vegyes munkacsoport harmadik tanácskozása, amelyet Ettore Balestrero prelátus, a vatikáni államközi kapcsolatok altitkára és Bui Thanh Son vietnami külügyminiszter- helyettes vezetett. Nemzetközi kérdésekről tárgyaltak, valamint megvizsgálták a felek kapcsolatának fejlődését a 2010-es második találkozó óta, és végül a vietnami katolikus egyházat érintő kérdéseket vitattak meg.

Az ázsiai ország delegációja hangsúlyozta, hogy az állam folyamatosan javítja a vallásszabadságra és a szabad vallásgyakorlásra, valamint az ezek tiszteletben tartására vonatkozó politikáját. A szentszéki küldöttek kérték a hatóságok támogatását, hogy az egyház megerősíthesse az országban folytatott küldetését és szerepét, továbbá, hogy a Szentszék hivatalos vietnami megbízottja, Leopoldo Girelli érsek hatékonyabban végezhesse feladatát. (VR)

Mexikói püspökök a vallásszabadságért

 Az ország főpásztorai arra hívták fel a szenátus tagjait, hogy szavazzák meg az alkotmányreform 24. cikkelyét, amely tágabb teret biztosít a vallásszabadságnak. A mexikói püspökök hangsúlyozzák: eljött az ideje, hogy modernebb országot építsenek, amelyben az intézmények erősek, és a törvény védi az állampolgárok alapvető szabadságjogait. A demokratikus állam egyik fő ismérve az említett jogok, köztük a vallásszabadság elismerése és előmozdítása társadalmi szinten is. (VR)

Lengyel katolikus hetilap népszerűsége

 A Goу Niedzielny (Vasárnapi Vendég) továbbra is Lengyelország legnagyobb példányszámú véleményformáló hetilapja. Eladott példányszáma 143 400-ra növekedett. A siker titka nemcsak a tetszetős, modern külső, hanem főleg a tartalom. Az első rész rövid híreit, tájékoztató cikkeit a háttér-információk, riportok, interjúk és kommentárok követik. Nem csupán egyházi, vallási témák foglalkoztatják, hanem a politika, a kulturális élet, valamint a gazdaságpolitika és a tudományos élet eseményei is. (KNA)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .