Hit, humor, gyomor

A püspök a szentmise után Hit, humor, gyomor címmel tartott előadást a Gárdonyi Géza humoros figurájáról, Göre Gáborról elnevezett eseményen. Beszéde kezdetén a címválasztását indokolta. Egyszer egy papi találkozón megkérdezték tőle, mi szükséges ahhoz, hogy egy pap boldog legyen. Azt felelte: hit, humor és gyomor.
A főpásztor kifejtette, hogy napjainkban három nagy krízistől szenved a kereszténység: a hit, a remény és a szeretet krízisétől. A hit válságában nagy szerepe van a tudomány mindenhatóságának: kinyilatkoztatott hitigazságokat szűrünk át a tudományon, nem a hitet helyezzük a tudomány fölé. Nem vesszük komolyan, ami irracionális, ettől van válságban a hitünk. Ha meg tudjuk ezt fordítani, a hitünk is megerősödhet. A hit válsága összefügg a remény és a szeretet válságával. Mindegyiktől szenved az Egyház, de egész korunk is. Nincs igazi remény. Vannak ugyan reményeink, de az igazi remény szertefoszlott. A szeretet krízise is kíséri az életünket. Nem hiszünk Isten szeretetében, nem hisszük el, hogy ő maga a szeretet, csak a szánkkal hirdetjük ezt. Legtöbben nem is önmagáért szeretik Istent, hanem inkább saját magukért. Hasznot remélnek ettől a kapcsolattól: itt a földön egészséget, jólétet, terveik sikerét, odaát pedig a mennyországot. Úgy gondolják, megéri Istenhez tartozni. Sokan azért hagyják el hitüket, mert üzleti kapcsolatban állnak Istennel, aki esetleg nem teljesíti a kéréseiket. Pedig az evangélium egyértelműen ír arról, hogy nekünk kellene teljesítenünk Isten kéréseit.
A hitnek két nagy akadálya van – hangsúlyozta Varga László. – Az egyik a kicsinyhitűségünk, az, hogy nem bízunk Isten szeretetében. A félelem összezúzza az életünket, megbénít bennünket. A másik akadály a gőg: kikiáltjuk egy embercsoportról, hogy istentelenek, pedig lehet, hogy csak mi nem fedeztük fel közöttük Istent. Amikor előítélettel vagyunk mások iránt, nem Istenből indulunk ki, hanem „az erkölcstanunkból”, és így nem jutunk el Istenig. Ítélkezünk, és többre tartjuk magunkat másoknál. Elfelejtjük, hogy a bűnösökhöz különösen hűséges az Úr, hiszen értük, hozzájuk jött.
A kaposvári megyéspüspök a „mérgező kereszténység” fogalmáról is beszélt. Aki a fenti nézőpontból tekint másokra, az elittudatával, képmutató magatartásával és biztos erkölcsi ítéleteivel beszennyezi a kapcsolatokat, és messzire taszítja az Istent keresőket. Amíg ítélkezünk mások fölött, addig senkit sem tudunk megmenteni – mondta Varga László püspök.
A főpásztor hangsúlyozta: elsősorban szívbéli hitre van szükség. A tanult hittel nincs probléma, de lehet diplomát szerezni teológiából vagy hitoktatásból úgy is, hogy nem hiszünk abban, amit tanulunk. A szívbéli hit az önátadással kezdődik. Ehhez nem csak az Egyház tanításának megtartása szükséges; a szívbéli hit ezen is túlmutat.
Imáink 99 százalékában mi akarjuk megmondani Istennek, hogy mikor, mit és hogyan tegyen. Ha van szívbéli hitünk, akkor rá merjük bízni magunkat Istenre. Erre mindenki képes. A gond az istenképünkkel van: olyan istenben hiszünk, akitől félni kell, mert megbünteti a bűnösöket; vagy olyan Istenben, akivel üzleti kapcsolatban lehet állni, akinek misékkel, adományokkal megvásárolhatjuk a kegyelmét. A kegyelem elnyeréséhez azonban nem Istennek kell változnia, hanem nekünk. Azért kell imádkoznunk, hogy belenőjünk ebbe a szeretetbe. Ha szívbéli hitünk van, ha tudjuk a hit szemével látni a másik embert, akkor szeretni lehet egy bűzlő, hajléktalan alkoholbeteget is. Isten képmása, Isten temploma ő, akit megsebzett a bűn. Varga László említést tett az Egyház bűneiről is, amelyeket, ha a hit oldaláról közelítünk meg, máshogyan látunk. Hitünk szerint az Egyház a feltámadt Krisztus titokzatos teste, akárhogyan néz is ki. A feltámadt Krisztus teste pedig sebzett. Semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy a hit szemével lássunk – hangsúlyozta Varga László.
A mi Atyánk állandóan figyel ránk, és mindig szeret minket, ezért okunk van nevetni és örülni. Az öröm forrása Isten, nem mi. Öröm, derű és humor kéz a kézben járnak. A humor segít megszabadulnunk saját fontosságunk tudatától. Ha szeretnénk megérteni önmagunkat vagy másokat, kérjünk Istentől humorérzéket – buzdította Varga László megyéspüspök a VI. Göre Gábor Humorkonferencia résztvevőit.

Forrás és fotó:Kaposvári Egyházmegye
Lejegyezte: Benke Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..