Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!

 

Nem vagyunk eléggé hívők? Hiszen akár könnyek között valljuk: „Hiszek, Uram!” Mégis, számos kérdésre keressük a választ. A gyerekkori hittanórák egyértelmű ismeretei helyett a felnőtt problémákkal küzdő, mai, istenkereső emberek kérdéseire adható feleleteket. Nem a bizonytalanság növelése céljából, hanem éppen azért, hogy jól átgondolt módon mutathassuk be, milyen válaszokat kínál a keresztény egyház.


 

A francia sajtószövetség üléseinek összefoglalójából világosan kiolvasható, hogy nem szép szavakra van szükség. Igaz, a keresztény sajtó reményt közvetít, ám a remény kifejezés a mai emberek nagy része számára puszta szóvirág. Sokkal szerencsésebb, ha cikkeinkben számba vesszük a reménytelenség okait, és rámutatunk életünkben azokra az evangéliumi támpontokra, amelyek választ, megoldást adnak a felmerülő problémákra.

Hívő keresők vagyunk. Amennyire hívők, Isten kegyelméből azok. Ezért kérjük az Urat: segítse felülmúlni hitetlenségünket, hogy új fényben láthassuk a keresztény válaszokat, és ne hagyjuk feledésbe merülni, hogy ezek alkotják az európai társadalom alapját.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.