Hírek

A budapesti tudósítás történelminek nevezi a parlamenti választások második fordulójának eredményét, aminek következtében Magyarország határozottan jobbra fordult nyolcévi szocialista kormányzás után. A cikk emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor már betöltötte a miniszterelnöki tisztséget 1998 és 2002 között. „Demokratikus forradalomról van szó, megdöntöttünk egy rendszert” – idézi a győztes politikus szavait a lap, „karizmatikus” jelzővel illetve a leendő miniszterelnököt. A húsz évvel ezelőtti demokratikus fordulat egyik főszereplője most elsöprő többség támogatásával kerül ismét az ország élére – írja a vatikáni napilap.

Jáki Szaniszló Alapítvány Rómában

Az Örök Városban április 13-án rendezett konferencián a résztvevők megalapították a Jáki Szaniszló emlékét őrző alapítványt. Az Egyesült Államokban élt, a filozófia, a teológia és a katolikus kultúra terén kiterjedt, gazdag örökséget maga után hagyó magyar bencés tudós 2009. április 7-én hunyt el Spanyolországban. Az alapítvány elnöke Paul Haffner, a Pápai Gergely Egyetem tanára. Az alapítvány célja, hogy P. Jáki Szaniszló életén és munkásságán keresztül előmozdítsa a katolikus kultúrát, valamint életben tartsa a bencés szerzetes emlékét és műveit, hiszen még vannak kiadásra váró írásai is.

A munkácsi görög katolikus püspök beiktatása

Beiktatták hivatalába Milan Šášikot, az 1771. szeptember 19-én alapított munkácsi görög katolikus egyházmegye 15. megyés püspökét április 24-én, az ungvári görög katolikus székesegyházban.

Horvát zarándoklat a győri könnyező Szűzanyához

Május 2-án főpapi szentmisével kezdődött az egyházmegye horvát nyelvű híveinek zarándoklata. A szentmisét és a szentbeszédet Ivan Deveie rijekai (Fiume) érsek tartotta.

Hitel-S program a bajba jutott hitelt fizetőknek

A közelmúltban sokan vettek föl hitelt, és a válság miatt fennáll a veszélye, hogy ezt nem tudják fizetni. A Máltai Szeretetszolgálat rajtuk kíván segíteni egyik programjával, a Hitel-S-sel.

Megemlékezés Tihanyban a Kálváriáról

Ötven esztendővel ezelőtt, 1960. május 3-án kezdték meg Tihanyban a IV. Károly király-kálvária lerombolását. Három hét alatt teljesen elpusztították az 1927-ben, a történelmi Magyarország trianoni katasztrófájának és az utolsó magyar király tragikus sorsának emlékére felállított kálváriát. Május 2-án megemlékezést tartott Tihany község és a bencés szerzetesközösség az újjáépülő kálváriánál.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .