Hatalmas graffiti készült Uruguayban Don Boscóról

A hatméteres falfestmény az 1920. augusztus 16-án az ország északi részén fekvő Saltóban alapított Nuestra Señora del Carmen (Kármelhegyi Miasszonyunk) szalézi középiskola jövő évi centenáriuma alkalmából került az épület egyik külső falára, közvetlenül a bejárat mellé.
José Gallino 33 éves, Saltóból származik, és hét éve kezdett el híres uruguayiakat megjeleníteni országszerte a falakon. Utcai alkotásainak fő alanyai művészek, labdarúgók, írók, kommunikátorok, sőt még az uruguayi labdarúgó-válogatott műszaki igazgatója is. A művészhez nagyon közel áll az egyházi és mindenekelőtt a szalézi világ. Tanulmányait a María Auxiliadora (Mária, a Keresztények Segítsége) bentlakásos iskolában, testvére a szalézi középiskolában végezte, édesanyja katekéta, édesapja pedig a saltói székesegyház sekrestyése volt. Graffitiművészként azzal kezdte, hogy állatokat, a tájhoz és a természethez kapcsolódó motívumokat jelenített meg művein. A Don Bosco-falfestményt mindössze három nap alatt készítette el, és azt mondta, hogy ez volt a legmagasabb pont, ahol valaha alkotott. Festékszóróval és ecsettel dolgozott; először alapozott, majd új réteget hordott föl festékszóróval.
A művész elmagyarázta, hogy amikor felkérést kap egy falfestmény megalkotására, az első, amit tesz, a téma tanulmányozása; azután elképzeléseit papírra veti, elkészít egy ábrát, amelyet alapul vesz a falra festés folyamata során a helyes ábrázoláshoz. „Amikor fiatalabb voltam, soha nem fejeztem be a munkáimat. Mindig félig készen hagytam őket. Nem fejeztem be egy olyan műalkotást sem, amit elkezdtem festeni. Most már máshogy áll a dolog; nemcsak hogy befejezem őket, de sokszor helyre is állítom, ahogyan a labdarúgó Cavani falfestményével tettem, amit nemrég Saltóban festettem” – mondta Gallino. „A festészet számomra terápia. Általában nem látom, hogyan bontakozik ki a kép, de ha a munka már előrehaladott állapotban van, távolabbról megnézem, mit csináltam. Időnként vétek hibákat, de minél nagyobb a munka, annál pontosabb vagyok” – mondta el a fiatal művész.

Forrás és fotó: ANS–Salto/Szaléziak.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..