Gyerekeknek gyerekekről

Minden reggelt énekkel, imával és mesével kezdtük a napot. Megismerkedtünk a legcsinosabb óriással, Zoggal, a sárkánnyal, egy kedves boszorkánnyal, Locspoccsal és a Bolygó Hollandival, s végül két jó baráttal elbicikliztünk a Holdra.

A táborból idén sem hiányozhattak a vidám játékok. Métáztunk, pingpongoztunk, csocsóztunk, floorballoztunk, íjászkodtunk és társasoztunk.

Mindennap készítettünk magunknak valami apróságot, ami az aznapi történetre emlékeztet bennünket. Díszítettünk tarisznyát, amelybe Dávid öt kövét tettük bele, készítettünk mini akváriumot halacskával, Jézust a gyerekek körében ábrázoló képet, és a tábor végére mindenki örömvirágára felkerültek azok az események, amelyek a legnagyobb élményt jelentették számára.


A tábor zárásaként szentmisében adtunk hálát az együtt töltött időért. A szertartásra a szülőket, nagyszülőket is meghívtuk. Szijártó László atya prédikációjában ismét rámutatott arra, mennyire fontosak Jézus számára a gyerekek, és milyen lényeges, hogy a felnőttek is megőrizzék gyermeki lelkületüket.

 

Hálásak vagyunk a tókerti plébánia rózsafüzér társulatának a hét során nyújtott sok segítségért, Mail József apát úrnak pedig a helyszínért és a támogatásáért.

A tábor szervezői

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .