Földrengés Nepálban

A világ legmagasabb hegyén, a nepáli, 8850 méter magas Mount Everesten lavinát indított el a heves földmozgás: a csúcsra vezető déli mászóútvonalon, a Khumbu-gleccser és az alaptábor közötti részen söpört át a lavina. Az alaptáborban legalább harminc ember sérült meg.

„Jelenleg azon vagyunk, hogy minél több információt szerezzünk, és hogy eljussunk minden érintetthez” – írta Twitter-üzenetében Narenda Modi miniszterelnök nem sokkal az első rengés után. A világ számos országa és az egyházi segélyszervek azonnal megkezdték a segítségnyújtást. Például az osztrák karitász ötvenezer euró gyorssegélyt küldött az országba, és gyűjtésbe kezdett.


„Ez a legsúlyosabb földrengés, amelyet valaha átéltem. Sok az utórezgés”– mondta Fr. Pius Perumana, a nepáli karitász igazgatója. A szalézi szerzetesek, akik szakmákat tanító központot tartanak fenn a fővárosban, a hatóságokkal és segélyszervekkel együttműködve igyekeznek a hajléktalanná váltakat elhelyezni. Vezetőjük, Fr. Jijo felhívást küldött anyagi támogatásért. A távolabbi hegyi falvak sokáig megközelíthetetlenek voltak, csak helikopterekről állapíthatták meg, hogy a pusztulás az egész ország területét sújtotta.

Ferenc pápa tudomást szerezve a természeti katasztrófáról közölte, hogy imádsággal és aggodalommal követi az eseményeket, osztozik mindazok fájdalmában, akiket a földrengés sújtott. Majd táviratot küldött Paul Simick püspöknek, Nepál apostoli vikáriusának. Üzenetében szolidaritásáról és imáiról biztosította a nepáli népet.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .